2011. március 21., hétfő

Ildi-medál paradicsomos babért :)



Bár a gyöngy az első és örök szerelmem a hobbik terén, extra öröm és élvezet, hogy a blogolásnak hála oly sok kreatív tevékenységet, bloggert és bloggerinát ismertem meg. Belinda banyatündért például szerintem sokan ismeritek. Imádom ötletes játékait, no és amit cérnával-fonallal és mindenféle tűkkel csinál az valami csuda! Büszkén jelenthetem, hogy már egész Belinda-kollekcióm van horgolt karkötőkből, kitűzőből, medálkából :) Álomjáró-Bozsomatit Timi barátom sorsolta ki nekem a karácsonyi játékán, azóta is kíváncsian, örömmel járok a blogjára. Sok gasztro-blogot is követek már, van ahova sütő-főző tudományom bővítése céljából látogatok, van ahova egyszerűen gyönyörködni és nyálat csorgatni :) Rátaláltam aztán olyan bloggerre, Tűzpadkára, aki valami olyat művel, amivel ötvözi a művészeteket a hagyományőrzéssel, gasztro-múltbanézéssel, sütés-főzéssel, egyéb jókkal. Sok-sok blogot említhetnék még, és persze ki nem hagyhatom kedvenc üvegbűvész blogbarátomat Tiffanyldát, akinek lógok minden bejegyzésén, szóljon az üvegről, játékról, családról. Igazi kis közösség gyűlt össze körülötte a legkülönfélébb kézműves hobbit űző követőkből. Nemrég ért véget a Gasztrokukker játék második menete, ahol böjtös recepteket lehetett beküldeni. Nem vagyok egy nagy főzőtudor, de véletlenül ismerek egy jó kis görög receptet, beküldtem, és ezért kaptam ajándékba ezt a gyönyörű nyakláncot.

Köszönöm Ildimu, jó hogy vagy nekünk! Szeretem nagyon a nyakláncot, csak úgy tűnik lefotózni nem tudtam rendesen, mert olyan szép lila hogy ihaj, a monitoromon viszont kéknek látszik :)) Most már mese-gyűrű is kell majd a gyűjteményembe, kereslek majd hamarosan!

11 megjegyzés:

  1. Nagyon szépet kaptál. Az enyim monitoromon pedig lila különböző színeiben játszik a medál :)

    VálaszTörlés
  2. Talán varázsporral hintetted meg azt a babot, hogy ilyen szépséges medált kaptál érte? Őszintén gratulálok Neked, ez a medál fantasztikus! És a többi nyereményed is, élvezd ki ezt szerencse sorozatot! Úgy sem tart örökké! :))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szívesen küldtem, mert az görög babos recept meg nekem ér annyit, mint ez neked!:))) Nem fogom megcsinálni apró babból, kivárom míg találok óriás szeműt, mert azt nagyon szeretem!Szerintem a friss paradicsom sem ártana... Türelem!:)
    Itt tényleg kéknek látszik, de nem baj!Lényeg, hogy a nyakadban lila!!!:)

    VálaszTörlés
  4. Ismét nagyon szépet kaptál és ha elképzelem lilában, akkor fantasztikusan gyönyörű lehet!!

    VálaszTörlés
  5. Receptért egy ilyen csodaszép ékszer??!!
    Azt hiszem ez volt 2011 bartelek bartele! :) :)

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok hozzá.Igazán jó cserének bizonyult.

    VálaszTörlés
  7. Annyira!! szép ez a medál ( az enyém is !:)) és annyira!! jó az a babos recept és én annyira!!! örülök, hogy megismertelek. NAgyon köszönöm, hogy mindig lehet rád számítani! Fogadj el tőlem egy virtuális ölelést és .."egy jó szót"!!
    http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

    VálaszTörlés
  8. Jöttem, hogy egy virtuális puszit adjak a hű blogbarátnak, és ni, épp agyba-főbe dicsér! :) De nem ezért kapja, hanem mert gyöngyöket és szavakat egyként mesterien fűz gyönyörű füzérré.:)
    http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

    VálaszTörlés
  9. Kedves Adri!
    Bár úgy emlékszem olvastam az előző két megjegyzést,valahogy nem esett le,hogy mi is ez valójában,és bevallom meg sem néztem.
    Egészen más úton jutottam el Eszter blogjába,s miután elolvastam a játék leírását,és tudatosult is :),nekem Te jutottál eszembe!
    Ezért én most szeretnék Neked küldeni virtuálisan egy nagy ölelést,és Egy jó szót!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szépen köszönöm! Zsuzsi, Belinda, Miklós, nektek külön, egészen meghatódtam, annyira jól érzem magam most, el sem mondhatom :)

    VálaszTörlés
  11. Cimbikém!!! A barátságod, a hűséged, a csodás gyöngyeid,történeteid...nagyon szeretem és köszönöm sok puszival és egy virtuális öleléssel!:)
    http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

    VálaszTörlés