Újévi mese XL. fejezet - Ünnepi üdvözlet

Kedveseim! Az óesztendőben utolszor, örömteli kötelességemnek teszek eleget, mint Emberország középföldei tudósítója. A hajnali saspostán immár kicsit sem meglepődve - a malackát úgyis jókorán meg kell adjusztálni, kolompérsalátát elkészíteni, tejszínt köpülni az esti desszerthez - továbbítom Nektek barátaink üdvözlő szavait. Velük együtt kívánom, kezdődjön jól az új esztendő, s a jóság tartson ki háromszázhatvanöt napig!



***

Mostanában ajándékokat fűzök, amiket persze megmutatni nem szabad, míg el nem repülnek új gazdájukhoz. Viszont még Karácsonykor újrafotóztuk a Kriszta csoda mintája alapján fűzött Leiát, no most homályos lett kicsit, viszont a színeket jól mutatja :) Ezzel az ünneplő ruhába körített dércsípte csipkebogyó-medállal kívánok Boldog Új Évet! Jövőre veletek ugyanitt :)

Karácsonyi ez+az

Annyira jó leülni végre a kicsi laptopomhoz és elmerülni a blogvilágban - ez másféle feltöltődés, mint amiből az elmúlt napokban bespjázoltam, de nagyon érzem, mennyire szükségem van rá(tok). Köszönöm hogy jöttök, hogy az év ezen napjaiban is találtok időt meglátogatni. Köszönöm a sok jókívánságot, elteszem mindet - melegítenek majd a zimankóban :)

A Szenteste csendesen, finom halvacsorával telt. Aztán tegnap volt a Családi Ebéd, jóféle ételekkel, bejglivel, zserbóval (Mama zserbója világbajnok!!!), nevetéssel, morgolódással, néha-egymás-szavára-nem-figyeléssel, egymás-szavába-vágással, vihogással, ajándék-bontogatással, jövőrejobbleszazéletünkugye-kívánságokkal, deazértjóidénismertegyüttvagyunk megállapodással - szóval pont úgy, ahogy máskor és amiért szeretem a családomat, úgy ahogy vannak.

Arany keresztfiam elhozta Apa fotómasináját, persze nem volt idő beállítani gyöngy-fényképezésre, meg nem is értünk hozzá, pufogtattunk erre-arra, és ez lett belőle:

Szeretett sógornőimnek fűztem mécsestartó-ruhát. Élőben, meggyújtva nagyon szépek :)





Aztán tovább pufogtattunk, és az én egyetlen (mióta Lüszi tesója már az örök vadászmezőkön szaladgál) Morisz kutyusom mindig bejött a képbe, de persze sosem élesben és frontálisan :) Az egyetlen fotón, amelyik viszonylag élesre sikeredett, velem készült. A kutya loncsos - nézzétek el, 16. évét tapossa, a kutyafodrászt nehezen viseli, és nem volt időnk rendbe szedni, no meg ha szeretjük így a hétköznapokon, Ünnep idején is jó így nekünk! És ha már loncsosság - engem is nézzetek el, a vaku goromba fényében, retusálás nélkül, smink nélkül - hát, egy extra adag alapozó nem ártott volna -, szemöldök-igazítás, bajusztalanítás ésatöbbi nélkül, több napos intenzív ünnepre-készülés után... ugye elnézitek, elvégre magunk közt vagyunk :) (Azért lehet, hogy később leszedem ezt a képet, de nagyon meg akartam mutatni Moriszt, és hogy nézett volna ki, ha levágom magam, csak a kezem marad ott...) (Jaj, ahogy nézem a fényképet, a ráncaimról jut eszembe - a Madewithlove.hu fészbukos adventi játékán, mikor a medálom volt a napi nyeremény, a jelentkezőknek lájkolni kellett az oldalam, és leírni, hogy mi tetszett legjobban a novemberi interjúban, amit a Madewithlove.hu ékszeres blogján olvashattak - olyan sok aranyos kommentet kaptam, és a legjobb így szólt: "Elmúlt 40 éves,mégis ilyen szépeket alkot :))" Hát kell ennél szebb dícséret? :DDD)



És itt látható Mori kutya homályosan, én így is látom benne a régi csibészt, ugatóst, kukában-turkálóst, kajáért-kuncsorgóst, törleszkedőst - a nagy jövés-menésben teljesen felvillanyozódott, este is pörgött ezerrel, egészen elfeledkezett róla, hogy ő már inkább ballagni szokott, úgy szaladgált mint fénykorában :)



Minden szépet és jót kívánok nektek az ünnep második estéjére, és az utána következő hétköznapokra! Legközelebb már mese jön, kaptam gyöngyöt Karácsonyra, délután fűzés lesz :)

Csillogó mese XXXIX. fejezet - Ünnepi üdvözlet a hobbitoktól az embereknek

Drága barátaim! A mai napom igen korán kezdődött (gondolom, csakúgy mint sokatoké), de bizony nem a rám váró halpucolás, bejglisütés, krumplibuggyantás gondolata ugrasztott ki a meleg ágyból pitymallatkor - hanem a megyei sasposta! Az alábbi levelet kaptam, s mivel Nektek szól, rögtön meg is osztom Veletek. Ami benne írva van, kívánom én is: legyen örömmel, szeretettel, békességgel teli az ünnepetek. Szép Karácsonyt!




***

Készültek ünnepi gyöngybigyók az elmúlt napokban, ám a fotómasina elemei megadták magukat, így azt az utolsó medált öltöztettem karácsonyi hangulatba, amit még le tudtam kapni - ezt a kis koszorút ajánlottam fel Belinda banyatündér adventi nyereményjátékán, már megvan az új gazdája, úgyhogy mutathatom. Minta - Audrey: Pyramid Ring, köszönöm ismét, sokadszor. Kicsit olyan, mint egy karácsonyi villanyfüzér, nem? :)

Arcod haván bogyók bíbor vére

Amikor Kriszta Leia medálját először megfűztem, már tudtam, milyen színekben szeretném a következőt. Piros-fehérben szerettem volna, de az élet - és a választék - közbeszólt, így bordó-fehér lett. Éééés, a mese-ötlet is jött mindjárt, ám mikor leültem fűzni, a kedves-drága huligán, Szergej Jeszenyin verse szállt a fejembe. Az első versszakot mantráztam magamban egy darabig, aztán kipróbáltam, tudom-e még végig, és akkor rájöttem, miért fészkelte be magát pont most a fülembe :) A bordók és a fehérek - arcod haván bogyók bíbor vére...

Hallgattam a hangokra, így ma este meséljen nektek Szerjozsa, édesen-búsan. A vers oroszul is gyönyörű, de ez semmit sem von le a műfordítás értékéből - számomra a Bokraink közt a legeslegszebb vers-magyarítás! Szép estét, emlékezőt :)

***

Szergej Jeszenyin: Bokraink közt

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.


(Rab Zsuzsa)

***

Köszönöm ismét a mintát Kriszti, szeretem nagyon!

A külső golyók nem piszkosak ám, csak hát ez a vakus fotózás nem igazán megy nekem... Viszont az nagyon tetszik, ahogy a kásák kicsi fényfüzérekként tükröződnek minden egyes teklán :)

Elment az aranytorkú...

... a mezítlábas díva már az angyaloknak énekel. Ma tudtam meg - jellemzően nem a hírportálon, hanem egy kézműves blogtársnál olvastam.

Hányszor énekelte - most mi hallgatjuk és ugyanazt érezzük: Saudade - ahogy én értem, szomorú, hiábavaló vágyakozás valami után ami nem lehet a miénk, vagy a miénk volt de elvesztettük. Biztos jobban le lehet fordítani, nekem nem megy, inkább megyek és hallgatom Cesaria-t.

Játék - tiéd lehet a Fürthordozó kincse - ha szeretsz (és lájkolsz:))

Kedveseim, a már beharangozott, a Madewithlove.hu szervezésében egészen Karácsonyig tartó adventi nyereményjátékban ma az én medálomért lehet ringbe szállni. Lehet jönni kommentelni, lájkolni :)

RÉSZLETEK ITT.

Szép napot, ne szomorodjatok az eső miatt :)

Sokszínű mese XXXVIII. fejezet -Télünnepfa-díszek

Emlékeztek még hogy a rágógumi-országbéli látogatók milyen jól érezték magukat Nagyszikládon, s micsoda színpompás fagylaltkölteményeket készítettek a hobbitok nagy örömére? A kapcsolat nem szakadt meg, a Megyei Postaszolgálat azóta is hozza-viszi a leveleket, beszámolókat, recepteket innen-oda s onnan-ide. A héten nagy volt az izgalom a szikládi hobbitok körében, ugyanis csomag érkezett, Made in RGO- Fragile! felirattal! Egy megrepedt pohár rajza volt a felirat alatt - szegény hobbit barátaim megijedtek, tán csak nem valami boszorkányosság bújik meg odabent?! A postamester is csak a fejét vakargatta, ő bizony ilyen ábrát még nem látott... Ijedten néztek össze a hobbitok, aztán az öreg Kövesdi Tyotyónak eszébe ötlött, kérdeznék meg az emberországi tudósítót, az biztosan tudja, mitévők legyenek.

Az emberországi tudósító magam volnék - így esett, hogy tegnap nem egy, de három sasmadár verte az ablakom! No most három középföldei sasmadár elsőbbségi hírmondást jelent, így nem kis izgalommal nyitottam ablakot. A sasok ízibe felkaptak s repítettek Nagyszikládra, ahol megtudtam, mi a vészhívás oka. Megfejtettük a "Törékeny" feliratot, s bátorításomra a postamester kibontotta a csomagot. Örömünkre - és sokak megkönnyebbülésére, hogy mégsem boszorkányvarázsról van szó - nagy halom színpompás üveggömböt leltünk, gondosan bebugyolálva. A mellékelt levélke szerint "az emberek karácsonyfájának díszei ékítsék a hobbitnép télünnepfáját, így teremtvén közös Ünnepet, akármekkora távolság választja is el a két népet."



Ünnepvárás idején kell-e ennél szebb ajándék? A nagyszikládi télünnepfa üvegdíszeit hoztam el ma, nézzetek beléjük, s lássátok a közelgő ünnep fényeit. Szép estét, csillogót!

***

Kriszta Leia medálját fűztem meg, csodálatos minta, gyönyörű finom medál, köszönöm Kriszti! Az én Leiám vérzik ugyan pár sebből - a rivolit három delica sorral foglaltam be pedig néggyel kellett volna, a díszítésnél is elnéztem a számszemeket, no meg teklám sem volt elég egy-egy színből, így vegyes felvágott lett - én így is szeretem nagyon!

Piros mese XXXVII. fejezet - Cukormázas kalácskoszorú csavardi módra

Legutóbbi látogatásom a szeretett Megyében igen vígan telt. Samu gyűrűhordozó leszármazottaitól kaptam meghívást, így a Csavardi családi üregben tölthettem pár napot. Kicsiny barátaim már teljes gőzzel készülnek a téli napforduló megünneplésére. Az üreg-csinosítás, sütés-főzés mellett azért mindig akad idő egy kis üldögélésre a kandallónál, kupa forralt fűszeres borra, beszélgetésre. Mikor megemlítettem, hogy télen mi is hasonló itókával melegítjük magunkat, szóba kerültek Emberország szokásai, ünnepei, köztük is szívemnek legkedvesebb, a közelgő. Barátaim ámulva hallgatták – ahogy ők hívják - az igaz mesét az ünnepvárásról, készülődésről, a Megváltó születéséről. Aztán amikor az ünnep kulináris örömeire került a szó, igazán felvillanyozódtak – ugye elnézitek ezt nekik? Beszéltünk hallevesről, sült malacról, a kolompérsaláta elkészítésének százféle módjáról. Megtárgyaltuk a süteményeket, krémeket, pogácsákat, szinte végigettük a menüt Karácsonytól Újévig!



Amikor kérleltek, tanítsak meg egy ünnepi fogást, kicsikét megszeppentem, mert bizony nem vagyok valami nagy konyhatündér, de főleg nem kezdek neki semminek édesanyám kézzel körmölt receptfüzete nélkül. Egyvalamit azért bármikor elkészítek: kedves téli finomságom a kalácskoszorú cukormázzal színesítve. Nosza, mindjárt lerajzoltam, hogy is néz ki a kalácsformám otthon. Szorgos kis kezek percek alatt eszkábáltak egyet. Dagasztottunk, kelesztettünk; a sütéstől megint megijedtem, mert ugye én 50 fokon kelesztek, 200 fokon sütök, no de a kemencében… Jelentem, kiválóan sikerült, kár volt izgulnom! A cukormázzal nekem már dolgom nem volt, hiszen a hobbitok kiváló marcipánkészítők, amit mesterien színeznek, díszítenek. Kérésemre, hogy kedves karácsonyi színeimmel mázoljuk a kalácsot, még arany és zöld cukorgolyócskákat is készítettek, azokkal hintettük meg az eperpiros mázas kalácsot. Gyorsan megörökítettem, mert tudtam, hogy hamar el fog fogyni!



A csavardi piros kalácskoszorút hoztam el ma este, meséljen nektek a téli este ízeiről! Szép estét, édeset :)

***
Ajne mintáját fűztem meg ismét, köszönet Lekráért, Hajni, imádom! (Magatamám még mindig nincs, de majd lesz, ígérem :)) A kalácskoszorú pedig olyan szép a piros mázzal, hogy csak na! Max konyhájában találtam nemrég egy álom-kalács receptet, ezt még én sem tudom elrontani, pedig abban jó vagyok :) Meg a bénázásban a csillogó gyöngyök fotózásakor. Élőben sokkal szebb az én karácsonyi Lekrám!

Mármeginttürkiz mese XXXVI. fejezet - A nagyforgósdi pörgetős

A minap olvastam egy érdekes cikket némely szerencsejáték történetéről. A szerző egy egész fejezetet szentelt a rulettnek, nagyrészt azt kutatta, honnan is ered a játék. Szó volt ott Rómáról, Kínáról, az ántik Göröghonról – egy szónak is száz a vége, kijelentette, hogy a rulett eredetét bizony homály fedi. No, gondoltam magamban, azt te csak gondolod, kedves tollnok kollégám, mert nem jártál A Megyében, Nagyforgósdin!

Alázatos középföldei hírmondótok viszont járt ott, legutóbb ez évben, épp a nyári napfordulót köszöntő ünnepségek közepette. A mulatságok nagyrészt ugyanolyan kellemesen folytak, mint bárhol Megye-szerte. Volt azonban egy játék, ami a nagyforgósdiak körében igen nagy népszerűségnek örvendett, s amivel nemhogy a Megyében, de egész Középföldén nem találkoztam addig. Egy szépen csiszolt, kerek alkalmatosság körül szabályos sorban kis tüskék voltak, azok körül kicsit nagyobb tüskék. A játékmester megforgatta a kereket, majd egy kis golyót dobott a tüskék közé. Amíg a szerkentyű pörgött, a körülálló hobbitok pénzbeli fogadásokat kötöttek, hogy mely óránál (a napóra mintájára) fog megállni a golyóbis a tüskék között. Aki eltalálta, elnyerte minden vesztes fogadását. A játékot rullaténak hívták, amely, mint később kiderítettem, a közös nyelvben használt roulla – pörgés – és a tünde teilien – játék – szavak hobbitosított alakja.



No ezek után ne higgyetek senkinek, aki azt mondja, hogy a rulett eredete a múlt homályába vész! Megpróbáltam megmintázni a rullaté-kereket, az eredeti nem ilyen színes, de igen hasonlít. Meg is mutatom nektek, meséljen a játék öröméről!

***

Minta: Domján Dia Sába medálja rivoliról kavicsra átkomponálva. Köszönöm a mintát! Nem tudom, miért ugrott be a rulett, de beugrott, innentől kezdve muszáj nektek is elhinnetek, hogy a rulettet a hobbitok találták ki :)

Türkiz mese XXXV. (vagy már nem is tudom hanyadik) fejezet - A nagyszikládi fagylaltfaragó dzsembori

A Megye szelíd lankáit ritkán lepi meg kemény tél, legfennebb az Északi fertály védtelenebb dombjait lepi be olykor-olykor a hó. A tavalyi decemberbe azonban igencsak beleharapott a tél, el sem engedte a tavaszi rügyfakadásig: először méteres, puha hólepel alá bújtatta a hobbitüregek tetőit, majd fagyot hozott, orrcsavarót, fülpirosítót. A hobbit-ifjoncok naphosszat hóüreget építettek, hógolyócsatát vívtak, s mikor a jég megvastagodott, ellepték a Lapályos-tavat, ahol maguk eszkábálta alkalmatosságokon csúszkáltak.



Épp erre az időre esett egy másik esemény, ami szintén izgalomba hozta az Északi fertály lakóit: a tengerentúlról vártak küldöttséget, egyenesen Rágógumi-Országból! Pontosan tegnap volt egy éve, hogy a vendégek megérkeztek a Megyébe. Bár a nagyok népéhez tartoztak, igen hamar beilleszkedtek és összebarátkoztak a hobbitokkal, mert barátságos, nagyhangú emberek voltak, mindent töviről hegyire megnéztek, és minden igen tetszett nekik az aprónép világában. Kiderült, hogy sokan közülük olyan vidékről jöttek, ahol télen sok a hó és nagy a hideg, mindjárt szerveztek is egy hószobor-faragó kört. Csuda alkotások születtek! De a legnagyobb mulatság akkor kezdődött, mikor a vendégek megtanították a hobbitoknak kedves csemegéjük, az ehető jéggolyóbisok készítését. (Fagylaltnak nevezték, de ezt a szót a helyiek nemigen tudták kiejteni.)

Ettől fogva Nagyszikládon minden hobbit jéggolyóbis-desszertet akart készíteni! Minden számba jöhető ízesítőt összeszedtek: aszalt gyümölcsöket, magvakat, bogyókat. Olyan mennyiségben állították elő a hideg csemegét, hogy a gyerkőcök, mivel megenni nem tudták mindet, kihordták a hidegbe a maradékot, és színes jégszobrokat kezdtek faragni. Volt ám ott színkavalkád, csillogás-villogás, a szem káprázott bele! A legnagyobb csodájára egy óriási jéggolyó-bogyónak jártak emberek s hobbitok, amit a vendégek fagylaltkehelynek hívtak. Tél farkán aztán, mikor a rágógumi-országbéliek búcsút mondtak s hazaindultak, s az idő is enyhülni kezdett, szétosztották és megették a könnyeztetően színpompás alkotást. Így ért véget a fagylaltfaragó dzsembori Nagyszikládon.



A nagyszikládi rágógumi-fagylaltot hoztam el nektek ma, meséljen nektek fagyos napokról, hideg desszertől, forró öntettel :)

***

Hát, ahogy nézem, kicsit túllőttem a célon... Bár talán mégsem, mert a cél Vezsuzsi új bogyójának, Marcellnek a megfűzése volt, ezt pedig elértem :) Komolyra fordítva a szót: semmi bajom ezekkel a színekkel, imádom mindet, de ebben az összeállításban valahogy elvész a minta, annyira ütnek!

Ja,és hogy miért Rágógumi-Ország és miért rágógumi fagylalt? Írjátok be a képkeresőbe, hogy bubblegum ice cream, vagy bubblegum colors, na pont ilyen szemfacsaró színkombinációkat fogtok kapni :D

Türkizkék mese XXXIV. fejezet - Tol Brandir virága

Az Emberkirályok letűnt birodalmának – melyet már csak a regékből ismerünk – határán a Nagy Folyó széles tóba torkollik. Két partján két ősi őrtorony, középen, a tó déli végén, hatalmas sziklafalak szöknek az égig. Ez Tol Brandir szigete, a Tűszikla. Fent a szédítő magasban fák hajladoznak, s úgy tartja a legenda, hogy a fák között csodás, máshol nem látott virágok nőnek. Ám a függőleges sziklafalakat ember soha meg nem mászhatta.

Ember nem… ám ismerek valakit, aki járt a Tol Brandir fellegszaggató csúcsán! Minuial ő, a tünde-leány, kinek lába nyomán virág nő, keze érintésére a fagyott rügy életre kel s virággá bomlik. Minuial vágya az volt, hogy Yavannának a Föld Királynőjének, minden növekvő élet szerelmesének ültessen virágoskertet. E vágyától hajtva, könnyű léptekkel, szelek szárnyán feljutott a Tűszikla csúcsára, s ott a fák között a réteket virágokkal ékítette. Yavanna szívének oly kedves volt a látvány, hogy a csúcson süvítő szeleket énekével megzabolázta, s felhő-otthonából gyakorta lenéz, hogy gyönyörködjék Minuial virágoskertjének szépségében.



Egy kis virágot hoztam ma a Tűszikla csúcsáról - meséljen nektek a szépségről, amit ott is megtalálhatunk, ahol nem várnánk. Szépséges estét mindannyiunknak :)

***

Minta: Ajne Lekra medálját fűztem meg. Megvan a az új kedvenc :) Annyira tetszik a kis virág forma amit a díszítő sorok kiadnak, mikor elkészültem, csak ültem és nézegettem vagy fél órát! Örök hálám Hajni, köszönetképpen Lekráért és a többi csodás mintádért fogadd ezt a mesét, amibe tudtodon kívül bekerültél - Hajnalka ugyanis sinda (tünde) nyelven Minuial. Aki nem hiszi, járjon utána, mondjuk itt :) (És bocsánat, hogy lehagytam egy sort, nincs magatamám, de majd veszek a következőhöz!)

Adventi nyereményeső a Madewithlove.hu FB oldalán :)

Barátaim a blogoszférában, most olyan mesét mondok nektek, hogy csak na! Igaz mesét :) A Madewithlove.hu webáruház, Gulácsi Annamari főtündéri vezényletével, az ünnepvárás örömére adventi nyereményjátékot hirdetett . A 24+24 (!!!) nyereményt az ÉkSzertartás riportsorozatában bemutatott 24 kézműves ajánlotta fel. Nap mint nap éjfélig lehet küzdeni egy-egy csoda kézzel-szívvel-szeretettel készített alkotásért. Advent végén, sok-sok lájkkal odébb pedig egyetlen szerencse-kegyelt lájkoló visz el huszonnégy ajándékot :)) A részletekért szaladjatok a Madewithlove.hu fészbuk oldalára!

Mivel jómagam is részt veszek a játékban, mint felajánló, csináltam egy oldalt a gyöngyeimnek, őt ni: Cimbilimbi gyöngyei. Ha majd az én ajándékom kerül sorra, ott lehet lájkolni ezerrel :) Sok minden nincs még fenn, de ami késik, nem múlik - haladni kell a korral :)

Szép estét nektek!

Türkiz mese XXXIII. fejezet - Díriel mézespárnája

Ha rendszeres olvasója vagy krónikáimnak, megszokhattad immár kedves barátom, hogy szombat szép napján mindig találsz valami újdonságot, friss hírt Középföldéről. E szombaton bizony elmaradt a hírmondás, de még a mai is csupán jó szerencsémnek és Dírielnek köszönhető!



Legutóbbi utam a Csillogó Barlangokhoz majdhogynem rossz véget ért. A huzatos földalatti csarnokokban úgy meghűltem, hogy tán haza sem értem volna, ha Széllelfútt, a sasok nagyja, hátára nem vesz. Igen kutyául éreztem magam, levegőt is csak nehezen kaptam, s a fülem is zúgott. Így eshetett meg, hogy reggel arra lettem figyelmes, hogy egy megyei postás-sas landol a szobám kellős közepén! Szegény csapkodta az ablakot a szárnyával, kopogott karmával, de a fránya fülzúgástól nem hallottam, kénytelen volt hát a kéménykürtőn leszállni. Egy kicsiny csomagot hozott, melyet kibontva díszesen hímzett, gyöngyökkel vert párnácskát pillantottam meg. Édes méz-illat áradt szét a szobában, s mintha a levegőt is könnyebben szedtem volna, hirtelen jobban éreztem magam. Mikor a párnácska mellé csomagolt levélen megláttam az aláírást, már tudtam is, mitől. Díriel, a Borbuggyan északi partján élő tünde-leány küldött nekem míruvor-port! A míruvor édes, színtelen szíverősítő, s a Föld Királynőjének kertjében termett virágok porából készül. A leírt útmutatás szerint a párnácska négy rekeszét kibontottam, a porokat összekevertem egy pohárba, rámondtam az igét, s a pohár megtelt édesen illatozó, hűvös míruvorral. Egy korty, s fülzúgásom elmúlt, a lélegzés könnyebbedett, a főfájást mintha elfújták volna!



Így történt, hogy bár nem terveztem, mégiscsak mesélhetek ma, s bár a titkos receptet megosztanom nem szabad, az éteren át küldök nektek egy fuvallatnyi mézbor-illatot, s megmutatom Díriel párnácskáját. Szép estét, édeset-mézeset!

***

Minta: Vezsuzsi Ulrik bogyója, illetve a fele :) "Rendes" szokásom szerint megfűztem az elejét, aztán kezdtem el keresgetni golyókat hozzá, hát ezeket a gigákat találtam... És oly nagy lett így félben, hogy el nem tudtam volna képzelni, mit csinálok az egésszel, akkora lett volna :) Szóval így maradt, illetve fűztem a gigagolyók köré egy kis díszítést, és medál lett a lelkem. Köszönöm a mintát Zsuzsi, egyszer meglesz egészen is :)

Színes mese XXXII. fejezet - A Fürthordozó kincse

Nemrégiben az a megbecsülés ért, hogy – Emberországból elsőként – különleges engedéllyel beléphettem a kürtvári irattárba, s ott kedvemre beletekinthettem Glóin fia Gimli, Tünde-barát, Fürthordozó, a Csillogó Barlangok Ura emlékirataiba. Régóta fúrta oldalam a kíváncsiság, vajon miként őrizte Gimli legféltettebb kincsét, Galadriel három arany hajszálát. Mint Tolkien krónikás leírásából ismeretes, Gimli a törp a Gyűrűszövetség tagjaival együtt lépett Lórien aranyló földére. Igen keserű volt számára az út az Erdő úrnőjének városáig, mivel a tündék, akik régtől fogva bizalmatlanul tekintettek suhatagi szomszédaikra, csak bekötött szemmel voltak hajlandók őt az Úrnő elé vezetni. Ám mikor lekerült a kendő, s Gimli Galadriel szemébe nézett, ott megértést és szeretetet talált; mikor az Úrnő beszélt hozzá, a törp-ősök nyelvén vigasztalta őt. S mikor a búcsúzásra sor került, nem engedte el a törpöt ajándék nélkül, s azt adta neki ami legnagyobb kincse lett – három szálat aranyhajából, örök emlékéül találkozásuknak.

Sajna, Gimli uram egy szóval el nem árulta, hová is rejtette kincsét, melyet többre tartott aranyánál, ezüstjénél, a Csillogó Barlangok minden kincsénél. Lógó orral távoztam az irattárból, s úgy határoztam, hazafelé kitérőt teszek a Barlangokba, melyek Gimli tulajdonában voltak a Király visszatértétől egészen addig, míg Gimli barátjával, Zöldlombfi Legolasszal át nem kelt a Tengeren Halhatatlanföldre, hogy ott csatlakozzon a Gyűrűhordozókhoz. Barátaim, el ne áruljátok a talpasiaknak, de az előző krónikámban bemutatott barlangjuk kicsi egérlyuk a Csillogó Barlangokhoz képest! Egy öreg, nagyszakállú törpöt kértem meg, vezetne körbe. Mindent megmutatott, sokat beszélgettünk, ám amikor Gimli kincséről kérdeztem, csak somolygott a szakállába. Megálltunk egy kicsiny emelvény előtt, amelyen a Barlangok teléreiből bányászott ásványokból faragott koszorú volt: készítője kőben örökítette meg a törpök kedvelt édességét, a marcipánkoszorút. Hosszasan csodáltam a míves alkotást, egyszercsak észrevettem egy vékony, csillogó szálat, két díszítő elem között… Hát így derült ki, mibe fonta Gimli uram Galadriel három arany hajszálát!



A Csillogó Barlangok koszorúját hoztam el nektek ma, ha tüzetesen nézitek, előbb-utóbb megtaláljátok a kikandikáló aranyhajszálat. Szép estét, álmodjatok a föld csillogó kincseiről, melyeket ékszerbe fűzhettek :)

***

Egész gyűjteményem lesz már Audrey fánkjából, örök hálám a mintáért! Illetve nem is lesz akkora a gyűjteményem, mert az előző, lila medál és ez a mostani is valakihez kerül majd... nemsokára elárulom, hogy :)

Az aranyhajszálat igazándiból lehet keresni, kilógó damil formájában! Nézegettem a fotót, hát nem megláttam a rondát?! Most fűzhetem újra :( Viszont a mese ötletét adta :)

A téli vakus fotózás nagyon nem megy nekem, ezer köszönet Ewának, aki kihozta nekem a képekből a lehető legtöbbet (ne akarjátok látni az eredeti fotókat...)

Lila (és egy kicsit türkiz) mese XXXI. fejezet - A talpasi ásványfesztivál

Egy borús, ködös novemberközépi napon a kertben dolgozgattam; épp a lerázott diót szedtem össze – azért hagytam a szomszédos erdőben tanyázó népes mókuscsaládnak is! -, mikor nagy szárnysuhogással megérkezett Széllelfútt sas barátom, egy nagyobbacska borítékkal karmai között. Kíváncsian bontottam ki: hát a Brí-dombi Krónika legfrissebb száma pottyan elibém. Óriási örömömre a címlapon nem mást találtam, mint az általam összeállított, képekkel illusztrált tudósítást a Talpasi Ásványfesztiválról!

Az újság mellett rövid levélke volt, amelyben a fesztivál védnöke, Turkafurka Adolár, a Határon Túli Hobbitok Társaságának tiszteletbeli korelnöke megköszönte alázatos hírmondótok írását, egyben felkért, hogy az emberek világában is népszerűsítsem az eseményt, ily módon elősegítve, hogy Középfölde szabad népei megismerhessék egymás szokásait, hagyományait. A legigazabb örömmel teszek eleget Turkafurka úr kérésének – hallgassátok hát, így esett meg a talpasi barlangfeltárás.




A határon túli – Brí-dombi – hobbitok ugyan nagyobbrészt nem üregekben, inkább kőházban laknak, ám turkálni, furkálni, kotorni éppúgy szeretnek, mint bármely tisztességes Megye-béli hobbit. A fiatal, kotrást-túrást tanuló hobbitok általában a Brí-domb Talpashoz közeli, keleti lejtőin gyakorolnak. Egy napon lelkendezve rohantak haza a kis furkálók: a domb alatt mélyen barlangra bukkantak! Szaladt mindjárt a Brí-dombság összes polgármestere, postamestere, mögöttük Brí, Talpas, Fenekes és Arcset lakóinak apraja-nagyja. Szalajtottak XL. Tulifulin törp-király uramért is, aki a Megyéből hazafelé úton épp megpihent Bríben, a Pajkos Póniban - mondom, szalajtottak érte, mert ha valaki, akkor egy törp igazán ért a barlangászathoz. A barlang szájához érve fáklyákat gyújtottak, s Tulifulin vezetésével óvatosan leereszkedtek. A szusz is bennük akadt, amint megpillantották az ezer színben szikrázó falakat, magas oszlopokat – mintha Gandalf mester legsikerültebb tűzijátéka fagyott volna kőbe.

Az elkövetkező hetekben lázas munka folyt: megalakult a Talpasi Barlangfeltáró Bizottság, természetesen Turkafurka uram elnökletével; az operatív irányítással Kalapácsos Droma, a törpök leghíresebb ásványszakértője lett megbízva. Számtalan telért kutattak fel, számos ásványt határoztak meg, s kijelölték a barlang azon részeit, ahol bányászatot szabadott folytatni anélkül, hogy a barlang szépségét csorbították volna. Év végére pedig Turkafurka uram megszervezte a Talpasi Ásványfesztivált, ahol kiállították a legszebb ásványokat. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy meghívtak a Bizottság ékszerészeti szekciójába, s a legszebben, legfinomabban csiszolt ásványokból medálokat, brosstűket készítettünk. A fesztivál látogatói körében nagy sikert aratott az ifjú ékszerész tanítványaimmal közösen fűzött, Talpas község címerét formázó medál.




A talpasi címert hoztam el ma, meséljen nektek a föld mélyének kincseiről. Szép estét, ne feledjétek megrendelni a Brí-dombi Krónika következő számát! A Brí-beli Turisztikai Hivatal abban jelenti be, hogy menetrend szerinti postakocsi-járatokat indít Emberország és Brí között!

A mintát már be sem mutatom, ám megköszönöm ismét Audrey-nak, olyan jó fűzni! Ennek a bizonyos talpasi medálnak majd szerepe lesz nemsokára valahol és valahogyan, de psszt, még titkos :)

Most piros-bronz mese XXX. fejezet - A kotorékfői mézeskalács-koszorú

No, barátaim, amit én a legutóbbi megyei hírmondásom óta kaptam a kotorékfői hobbitoktól, az bizony az enyém volt. Sas-fordultával özönlöttek a levelek a Megyéből: a legtöbb udvariasan ám határozottan rámutatott Megye-ismeretbéli hiányosságaimra, volt azonban néhány, amely szinte füstölt, úgy leteremtett a szerzője!

Ezúton a nagy Megye- és hobbitkedvelő nyilvánosság előtt megkövetem Kotorékfő lakosságának apraját-nagyját, hogy nem említettem meg őket, mint Keleti fertálybéli édesség-készítő nagyhatalmat, egyben elmesélem nektek, miként is volt az a mézeskalács-koszorúval.

Történt hogy Likasdi Mariska, Kotorékfő postamesterének nagyobbik leánya Suhatag törp-királyának, XL. Tulifulinnak lett udvari mézeskalács-készítője. A törpök tudvalevőleg igen édesszájúak, s kiváló cukrászaik vannak. Tulifulin király pedig, aki régtől jó barátságot ápol a hobbitokkal, mikor tavaly a Megyébe látogatott, kíséretével megállt pihenni a kotorékfői Piros Koszorú fogadónál. A fogadó arról a mézeskalácsról kapta nevét, melyet Likasdi kisasszony készített Hubának, a fogadósnak százkettedik születésnapjára. Azóta minden sátoros ünnepre friss mézeskalácsot visz Mariska a fogadóba, a díszhelyre. Éppen az új koszorú elhelyezésekor toppant be Tulifulin, s úgy elvarázsolta az édes illat és a különleges piros-arany mézeskalács-koszorú, hogy mindjárt meghívta Mariskát, tanítsa meg a suhatagiaknak e nyalánkság készítését. A törpök azóta is hobbitkenyérnek nevezik a mézeskalácsot, s nagyon kedvelik akár a puha változatot édességként, akár a tartós mézest, ajtódísznek.



Mariska mézeskalács-koszorúját hoztam el ma, árasszon ünnepváró illatot minden blog tájékán! Szép estét, mézeset-édeset :)

***

Mondtam én, hogy monomániás vagyok, rákattanok egy-egy mintára és nem bírom abbahagyni… Nekem jó így, és csak remélni tudom, hogy nem unjátok, mert lesz még Audrey-féle koszorú :D (Viszont fényképezni nem tudom jól a csillogós gyöngyöket… remélem elhiszitek, hogy élőben nagyon szép.)

Kék mese XXIX. fejezet - A zsáklaki novemberfa

Jól tudjuk, hogy a Megyében minden hónapot, amely ünnep nélkül múlik el, unalmasnak tartanak a hobbitok. Az őszi arató-, betakarító-, szüretelő-bálok után csendes időszak következik egészen a téli napforduló ünnepéig. A hajnali fagyok beköszöntével még a séta sem esik olyan jól, ugyan jól meggondolja hát a hobbitnép, kilépjen-e a meleg konyhából, hacsak nem jószágot etetni, avart söpörni.

Ám a Béke első éve, mint annyi mindenben, e tekintetben is újat hozott. A Zsáklakban már napok óta nagy volt a sürgés-forgás. Szekerek érkeztek, amelyekről aztán hosszú szakállú törpök rakodtak le hatalmas, Elesszár király címerével lepecsételt dobozokat. A régi, elpusztult Tanácsfa helyére ültetett aranylevelű mallorn köré állványzatot ácsoltak. Közelről s távolról gyűltek a kíváncsi hobbitok, összedugták fejüket és találgatták, ugyan mit eszelt ki Frodó gazda. Néhányan még fogadásokat is kötöttek, hogy vajon valami olyan boszorkányos eltűnést akar-e produkálni, mint annak idején Bilbó úr. Ám ahogy leszállt az este, csípős hideg lett. A hobbitnép lassacskán hazaballagott a meleg kemencéhez, kupa forralt borhoz.



Akkoriban én is a Megyében vendégeskedtem Csavardi Tatánál, a Zsáklak tőszomszédságában. November havának 12. napján csendes napsütésre, az évszakhoz képest kellemes időre ébredtünk. Mikor az ablaktáblákat kinyitottam, nagy zsivaj ütötte meg a fülem. Kiszaladtam, s látom ám, hogy a Tanácsfa körüli állványzat eltűnt, a felső ágakon hatalmas koszorú forgott, csillogó-villogó gömbökkel kirakva, színes szalagokkal díszítve. A hobbit-palánták körbe-körbe szaladtak, igyekeztek elkapni a szalagokat. Ahogy egy-egy pántlikát meghúztak, a színes gömbök felgyúltak, csak úgy hányták a fényt ezer színben! Így ismerték meg a megyeiek az ősi gondori szokást, a novemberfa állítást. Estére nagy tüzet raktunk, nyárson sült malacot, tyúkot ettünk, forró puncs is volt bőven. És mivel a koszorút egészen a Napfordulóig kell őrizni a hagyomány szerint, Júle-ünnepig nem volt panasz, hogy unalmas a tél-elő!

A zsáklaki novemberfa koszorúját hoztam el ma, meséljen a közelgő ünnepvárásról. Szép estét, színes fényekkel csillogót!

Minta: tényleg Pyramid-ring sorozatba kezdtem, nagyon megfogott ez a minta, már van jópár félkész karikám :) Audrey, köszönöm a mintát! Kicsit nagyon eltakarják a kásák a gyönyörű, kéken-zölden-lilán csillogó csiszoltakat - cseh kása, lehet, hogy nem is 15/0-s hanem 13/0-ás? Sebaj, majd kitalálok más díszítést, hogy jobban érvényesüljenek a csiszik :)

Türkiz (is meg pasztell is) mese XXVIII. fejezet - A békásfeneki marcipán-fesztivál

A hobbitok, mint köztudott, igen szeretik az ünnepeket, már csak a velük járó nagy eszem-iszom, mulatság okán is. A Megye keleti csücskében élő hobbitoknak régi fájdalmuk volt, hogy a nagy nyárközépi és év végi közös ünnepek mellett nem volt saját, Keleti fertálybéli ünnepszámba menő eseményük. Az Északi fertályban ott a zabkomlósi sörünnep; Nyugaton a zsinegesdi kötélhúzó versenysorozat; a délieknek pedig a híres-nevezetes lápatoroki dohányarató pipabál, amelyik általában eltart négy-öt napig is!

Nagy örömünkre, a negyedkori időszámítás szerinti 1. évben végre a Keleti fertálybéliek is hagyományt teremtettek. Történt ugyanis, hogy a Sötétség elmúltával, mivel a szabad népek számára újra biztonságos lett az utazás, a Megyéből elvándorolt hobbitcsaládok kezdtek visszatelepülni a Borbuggyanon túlról. Békásfeneken telepedett meg többek között a Fenekessy család, akiknek ősei még a Másodkor végén hagyták el a Keleti fertály szelíd lankáit. Nagy volt az öröm a környéken, mivel egész Középföldén tudott volt, hogy a Fenekessy asszonyok igen kiváló cukrászok. A bortelki levéltárban őriznek is számos régi Fenekessy-receptet, bár elolvasni senki sem tudja őket, mivel titkosírással íródtak.



No, hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, Fenekessy Flóri és népes családja még meg sem melegedett az ősi Fenekessy-üregben, mindjárt küldöttség érkezett Kotoréklyuk Móri polgármester vezetésével. Hogy mi hangzott el a megbeszélésen, s mi nem, nem tudhatjuk. Tudjuk viszont, hogy egy hétre rá új járatot ástak a családi birtok naposabbik felén, a kaputól nem messze, s az ajtajára csinos tábla került, mely büszkén hirdette, hogy megnyílt Fenekessy Fortunáta Marcipán-Művészeti Tanodája! A lelkes keleti hobbitok mindjárt látták, hogy itt valami olyant lehet tanulni, amit senki más nem tud a Megyében: nem is volt hiány cukrász-tanoncban! Minden családban akadt hobbit-fi vagy leány, ki oly gyorsan megtanulta a marcipán készítésének, színezésének és formázásának csínját-bínját, hogy ősz végére Kotoréklyuk Móri meghirdette az Első Békásfeneki Marcipán-Fesztivált, a közelgő decemberi Júle-ünnep tiszteletére pedig marcipánkoszorú-készítő versenyt írtak ki! Bár ott lehettetek volna, s láthattátok volna a számtalan szebbnél szebb, színesnél színesebb marcipán-művet! Legtöbbjüet sajna nem volt lehetőségem megörökíteni, mert a versenyt követő zsúr alkalmával felszolgálták őket…

A győztes versenyművet szerencsére sikerült megmentenem, el is hoztam nektek ma Békási Bellónia marcipánkoszorúját. Szép estét, édességben bővelkedőt!

Minta: Audrey - Pyramid Ring, köszönöm! És köszönöm Mézesmamának, aki már sokszor belevitt a jóba :) Most is nála láttam meg ezt a szépséget, és mindjárt rájöttem, hogy én mindig is akartam karika medált! Külön köszönöm Mézes drága, hogy kihúztál az ihlettelenségből, már egy ideje csak nézelődtem, de nem fűztem. Most viszont jön a karika-sorozat, azt hiszem :D

Kék (és még sok színű) mese XXVII. fejezet - Szálas Elendil messzelátó bástyája

Úgy félúton a Megyéből Völgyzugoly felé, az Öregút felett komor hegyek magasodnak. A magaslatokon ősrégi erődök romjai között fütyül a soha nem csituló szél. A legdélebbre fekvő, legmagasabb hegy tetején szabályos, alul-felül keskenyebb, középen kiszélesedő gyűrű elfeketedett kövei között szívós fű zizzen. Ám ha a Nap sugarai megcsillannak a köveken, azok mintha számtalan színben felfénylenének egy pillanatra…



Egykor hatalmas várerőd állt itt a Széltetőn, bevehetetlennek hitt. Legmagasabb bástyája gyűrűt formázott, középen kiszélesedőt. Ezer színű üvegből kirakott falai csak úgy hányták a fényt. Gondor királyságának megalapítója, Szálas Elendil itt állította fel látókövét. A déli órában az üvegfalakról visszaverődő napsugarak szinte felgyújtották a látókövet, melybe nézve Elendil újra és újra látta a múltat: Az Emberek Királyainak ajándékul adott királyságot, Númenort; az Ember nyughatatlan szívét, mely egyre többre, másra, újra vágyott, arra ami nem lehetett az övé: a halhatatlanságra; Númenor vesztét. Ám amikor a jövőt kívánta benne látni, sötét fellegek takarták el a Napot, homályba borítva a látókövet…

***

A mai mesét egy egy csoda kedves, ügyes, hatalmas szívű blogbarátomnak ajánlom. Mikor megláttam nála a karkötőt, majdnem elájultam. És képzeljétek, készített nekem egyet!!! El sem hiszem még most sem, pedig itt van - most épp előttem, ugyanis ha felveszem, nem tudok gépelni :) Nem is tudom, hogy köszönjem meg, Ciciri drága! Hát megérdemlem én ezt a gyönyörűt??? Ne haragudj, hogy komorra sikerült a mai mese, rögtön Széltető kőgyűrűje jutott róla eszembe, más ihlet nem és nem jött... de csakúgy mint az élet, a mese is hol vidám, hol szomorú, hol hősies, hol komor. Nagyon-nagyon köszönöm!

Szép estét, látókőbe ne nézzetek, csak igen bátor szívvel - ki tudja, mit mutat majd...



UI 1 - Kaptam hozzá igazi Hobbit sütit, de mire lefotóztam volna, elfogyott...

UI 2 - A kezem nem épp modellnek való, de muszáj megmutatnom, hogy elképzelésetek legyen, micsoda egy darab!

Lüszi kutya

10 nap híján 15 évet élt, két hónap híján velünk töltötte minden napját. Szép élete volt - szerettük, ételben-vízben nem volt hiánya, játszottunk vele, ápoltuk ha kellett. Szelíd kis kutya volt, de azért kinyilvánította, ha nem tetszett neki valami. Olyan meleg volt, mint egy kis kályha - mikor az epegörcs elővett, magamhoz húztam a hasamra, hiszitek-e vagy sem, gyógyított.

Bár az elmúlt évben már lassacskán ballagott, látása-hallása gyengült, azért jókat kajált, sírt picit mikor elmentem otthonról, örült, ha megjöttem - a társunk volt, családtag, aki sose beszélt vissza (na jó, csak mikor a körmét vágtam vagy a szőrét fésültem, fülét pucoltam...) aki minden nap ugyanazzal az fenéktánccal várt, ha hatszor jöttem meg, hatszor.

Megadatott neki, hogy pár napos szenvedés után, csendben elaludjon. Az ezt megelőző 15 évre fogok emlékezni, mindig. Lütyőkém, Zsuzsi-Buzsi, Cukifalatom, nagyon hiányzol!

Köszönöm Nektek, hogy meghallgattatok, s így segítetek nekem bánatomban. Szép estét, emlékezőst!

Lobogjanak a kis lángok ma este...

...Apuért, Nagymamáért, Nagypapáért, Farkas Mamáért, Tatáért - és minden szerettünkért, akik az emlékeinkben élnek már.

Mostsemkék (dekicsittürkiz) mese XXVI. fejezet - Az Öregerdő virága

Az Öregerdőnek igen rossz híre van a megyebeliek körében: kicsiny hobbitfióka korában Csavardi Samu is számos történetet hallott öreganyjától szitkokat sziszegő fákról, alattomos, az óvatlan vándornak gáncsot vető gyökerekről, kanyargó ösvényekről, melyek a rengeteg legsötétebb mélyére vezetnek, majd hirtelen eltűnnek... huhhh, még a világos, meleg konyhában a kandalló tüzénél is beleborzong az ember - bocsánat: a hobbit!

Sok-sok évvel később Samu bizony saját bőrén tapasztalta meg az Öregerdő gonoszdiságát - de sokszor gondolta útközben, maradt volna Frodó úrfi szép nyugodtan a Zsáklakban, hát kinek hiányzik ennyi fekete gyűlölség! Szerencsére Bombadil Toma gazda kimentette barátainkat a vén csibész Fűzfa-Apó ágai közül, s a megmenekülés örömére sok-sok történetet mesélt nekik arról az időről, mikor a Fák voltak Középfölde urai, övék volt a lélegzés csodája; a Sötétség leszálltáról, a Gonosz szolgáinak gaztetteiről, s hogy azon idő óta az Öregerdő fái gyűlölnek minden lábakon járó-kelő, fejszével sebző, tüzet gyújtó, gyökereket kiásó élőlényt, s hogy azóta bimbót, virágot nem hajtanak. És még egy titkot is elmondott Toma: egy dudorászó kicsiny leányról, ki betévedt az Erdő szélire, s ott elültette kedves virágait. Énekét hallva elcsendesedtek az Öregerdő fái, a vén Fűzfa-Apó ide-oda hajladozott örömében. Azóta a daloskedvű leány virágai az egyetlenek, melyek az Öregerdőben nyílnak, évről évre.




Az Öregerdő virágát hoztam ma, bizonyságul, hogy a sötétben is nyílnak virágok! Szép estét, reményteljeset :)

Minta: Minuetto virága, grazie! Kicsi öreg Lüszi kutyám ápolása, két gyöngyös ajándék-projekt és az egyéb valóvilágbeli dolgok közt most nem volt sok időm, de nem múlhat el hétvége mese nélkül, ugye? Így ezt az egyszerű virágot fűztem meg :)

Mostnemkék mese XXV. fejezet - az ent-asszony arany vadrózsája

A fapásztorok, minden gyökeres teremtmény védelmezői és a föld pusztítóinak büntetői, valaha együtt éltek, jártak-keltek asszonyaikkal és gyermekeikkel. Ám amíg az entek a szálas fenyőerdőket, vad havasokat járták, az ent-asszonyok kertet műveltek, dúsan termő gyümölcsfák alatt daloltak. Ha egy föld minden talpalatnyija bőven termett, a kalászok hajladoztak súlyos termésük alatt, az ent-asszonyok továbbálltak és újabb bevetni való földet, művelni való kertet kerestek. Így történt, hogy fa-, fű- és bokorvigyázó körútjukról visszatérve az entek egyszer csak nem találták asszonyaikat. Évek ezrein át keresték őket, neveiket dalolták, ám az asszonyok nem és nem voltak sehol...

Meghallotta az entek dalát Yavanna, a Fák Teremtője. Középfölde szelíd, napos csücskében elültetett egy kis vadrózsa-csemetét, melynek levelei aranyszínűek voltak, ám virágot nem hozott, bogyót nem termett. Történt egyszer, hogy egy ent-asszony rátalált a bokrocskára, s szívében szomorúság támadt, mikor látta, hogy a csodálatos aranylevelek között nem piroslik csipkebogyó. "Lám, mit ér a kis bokor szépséges ragyogása, ha nem hoz virágot, nem születik belőle új élet! S mit érnek mind a kertek, gyümölcsösök, ha nincs kinek továbbadnom irántuk érzett szeretetemet!" Könnyeivel öntözte a bokrocskát, s láss csodát! apró rózsaszín virágok fakadtak az aranyló levelek tövén, majd a szirmok lehulltak, s helyükön pirosló bogyók termettek. Az ent-asszony ezt látva elindult, hívta a többi ent-feleséget, s együtt járták a mezőket, erdőket, dallal keresve az enteket. Bizony meg is találták őket, mert ahogy az jövendölve volt, az entek és ent-asszonyok akkor találhattak újra egymásra, mikor már mindent elvesztettek. S amikor az ent-asszonyok ráébredtek, hogy az entek nélkül fél-életet élnek, beteljesedett a jövendölés. Azóta az entek és ent-asszonyok már gyermekeiknek, az entlingeknek tanítják a fapásztorkodást, erdővigyázást, kalászérlelést, gyümölcspirosítást.



Az arany csipkebogyót hoztam el ma, meséljen nektek arról, milyen jó megtalálni, ami a legfontosabb. Szép estét, egymásra találóst, csipkebogyó-teával :)

Minta: Berjo Krasznája ihletett meg ismét, aszerint indultam el, és aztán eljutottam valahová :) Köszönöm Jolika, sokadik gyöngy-túrámat inspirálta már a te Krasznád!
A türkiz meg a rózsaszín meg a kék meg a zöld nincs ám feledve, csak ebben a szomorkás-borús időben vagy egy kis piros szín hozza meg a jókedvem, vagy egy stampedli jóféle kontyalávaló - most a pirosat választottam :D

(Türkiz)kék (zöld? és lila) mese XXIV. fejezet - A cardolani királyné egyetlen kincse

Ha egy megyei hobbitnak Brí felé akad dolga, bizony össze kell szednie minden bátorságát: az Öregerdőn túl az út alacsony dombok közt kanyarog, némelyik domb tetején magas, faragott sziklák sora meredezik, mint csorba fogsor. Az Óidőktől száz meg száz emberöltőn át ide temetkeztek Ilúvatar Ifjabb Gyermekei, az Emberek királyai. Halottaik koporsóját arannyal, ezüsttel, drágakőből készült ékszerekkel, míves fegyverekkel borították, fölé halmot emeltek. A Sötétség leszálltakor A Boszorkányúr gonosz démonokat küldött e földre, akik megszállták a Sírbuckákat. Ha élő teremtmény túl közel merészkedett, a démonok sűrű ködöt bocsájtottak a halmokra, s a megzavarodott, eltévedt vándort jeges leheletükkel megbénították.

Jól ismert Frodó és útitársai története, akik egy démon fogságába kerültek Altara cardolani királyné sírbuckájában, s csak Bombadil Toma barátunk gyors és hathatós segítségének köszönhetően ébredtek fel a dermesztő álomból. Toma dalának hangjai megrepesztették a buckát, s ahogy a nap sugarai behatoltak a dohos falak közé, a gonosz erő megtört, a démon köddé vált. Toma ezután kihordta a kincseket a napfényre, hogy bárki erre jártában vehessen belőlük, s így az ártó varázs végleg megtörjön.



Frodóék, szabadulásuknak örvendezve igencsak szedték a lábukat, hogy minél messzebb kerüljenek e helytől – így nem láthatták s hallhatták, amit én láttam és hallottam: könnyű szellő fuvallatát, kicsiny lábak nyomait a gyepen, halk, csengő nevetést. Majd a szellő szélfutammá erősödött, s mintha ezüstös pára szállt volna le a tájra, látásom elhomályosodott. Mikor a köd felszállt, a kincshalom tetején kicsiny, lila ékkövekkel díszített csillagforma melltűt pillantottam meg. A szellő lassan elült, a csilingelő nevetés egyre távolabbról hallatszott. Talán csak álom volt, hogy az utolsó cardolani hercegnő, kinek emlékét a mai napig őrzik a szélfútta dombok, hozta el királyanyjának kedves ékszerét, melyet annak idején oly sokszor viselt...

Altara királyné melltűjét hoztam el ma, meséljen nektek a soha nem múló szeretetről. Szép estét, ha kinyitjátok az ablakot és felnéztek az égre, a szellő susogásán túl talán halljátok majd a halk nevetést.

Minta: Vezsuzsi Bonaventura medáljának egy változata, köszönöm a mintát, Zsuzsi! Nagyobb fánkokkal kezdtem, így módosítottam itt és ott, de azért a hasonlóság észrevehető :)