(Türkiz)kék (zöld? és lila) mese XXIV. fejezet - A cardolani királyné egyetlen kincse

Ha egy megyei hobbitnak Brí felé akad dolga, bizony össze kell szednie minden bátorságát: az Öregerdőn túl az út alacsony dombok közt kanyarog, némelyik domb tetején magas, faragott sziklák sora meredezik, mint csorba fogsor. Az Óidőktől száz meg száz emberöltőn át ide temetkeztek Ilúvatar Ifjabb Gyermekei, az Emberek királyai. Halottaik koporsóját arannyal, ezüsttel, drágakőből készült ékszerekkel, míves fegyverekkel borították, fölé halmot emeltek. A Sötétség leszálltakor A Boszorkányúr gonosz démonokat küldött e földre, akik megszállták a Sírbuckákat. Ha élő teremtmény túl közel merészkedett, a démonok sűrű ködöt bocsájtottak a halmokra, s a megzavarodott, eltévedt vándort jeges leheletükkel megbénították.

Jól ismert Frodó és útitársai története, akik egy démon fogságába kerültek Altara cardolani királyné sírbuckájában, s csak Bombadil Toma barátunk gyors és hathatós segítségének köszönhetően ébredtek fel a dermesztő álomból. Toma dalának hangjai megrepesztették a buckát, s ahogy a nap sugarai behatoltak a dohos falak közé, a gonosz erő megtört, a démon köddé vált. Toma ezután kihordta a kincseket a napfényre, hogy bárki erre jártában vehessen belőlük, s így az ártó varázs végleg megtörjön.



Frodóék, szabadulásuknak örvendezve igencsak szedték a lábukat, hogy minél messzebb kerüljenek e helytől – így nem láthatták s hallhatták, amit én láttam és hallottam: könnyű szellő fuvallatát, kicsiny lábak nyomait a gyepen, halk, csengő nevetést. Majd a szellő szélfutammá erősödött, s mintha ezüstös pára szállt volna le a tájra, látásom elhomályosodott. Mikor a köd felszállt, a kincshalom tetején kicsiny, lila ékkövekkel díszített csillagforma melltűt pillantottam meg. A szellő lassan elült, a csilingelő nevetés egyre távolabbról hallatszott. Talán csak álom volt, hogy az utolsó cardolani hercegnő, kinek emlékét a mai napig őrzik a szélfútta dombok, hozta el királyanyjának kedves ékszerét, melyet annak idején oly sokszor viselt...

Altara királyné melltűjét hoztam el ma, meséljen nektek a soha nem múló szeretetről. Szép estét, ha kinyitjátok az ablakot és felnéztek az égre, a szellő susogásán túl talán halljátok majd a halk nevetést.

Minta: Vezsuzsi Bonaventura medáljának egy változata, köszönöm a mintát, Zsuzsi! Nagyobb fánkokkal kezdtem, így módosítottam itt és ott, de azért a hasonlóság észrevehető :)