Arcod haván bogyók bíbor vére

Amikor Kriszta Leia medálját először megfűztem, már tudtam, milyen színekben szeretném a következőt. Piros-fehérben szerettem volna, de az élet - és a választék - közbeszólt, így bordó-fehér lett. Éééés, a mese-ötlet is jött mindjárt, ám mikor leültem fűzni, a kedves-drága huligán, Szergej Jeszenyin verse szállt a fejembe. Az első versszakot mantráztam magamban egy darabig, aztán kipróbáltam, tudom-e még végig, és akkor rájöttem, miért fészkelte be magát pont most a fülembe :) A bordók és a fehérek - arcod haván bogyók bíbor vére...

Hallgattam a hangokra, így ma este meséljen nektek Szerjozsa, édesen-búsan. A vers oroszul is gyönyörű, de ez semmit sem von le a műfordítás értékéből - számomra a Bokraink közt a legeslegszebb vers-magyarítás! Szép estét, emlékezőt :)

***

Szergej Jeszenyin: Bokraink közt

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.


(Rab Zsuzsa)

***

Köszönöm ismét a mintát Kriszti, szeretem nagyon!

A külső golyók nem piszkosak ám, csak hát ez a vakus fotózás nem igazán megy nekem... Viszont az nagyon tetszik, ahogy a kásák kicsi fényfüzérekként tükröződnek minden egyes teklán :)