Az ifjú Estei Elrond tünde-úr udvarában, az Utolsó Meghitt
Otthonban élt. Valódi nevét – Aragorn – ő maga is csak húsz-egynéhány éves
korában ismerte meg, csakúgy, mint gyökereit és sorsát, mely vagy a Királyság
visszatértét, az Ember korszakának kezdetét és a Sötétség elmúltát, vagy a
Gonosz Nagyúr örökkig tartó uralmát hozza majd az idők teljességével.
Azon a napon, mikor mindezt megtudta, Estei sorsa nemcsak a
majdani Gyűrűhordozókéval és a Sötétség ellen küzdő népekével forrt egybe: azon
a napon, az Aranyerdő fénylő fái közt egymás szemébe néztek Esticsillaggal, és
mindketten tudták: egy napon vagy minden remény meghal, vagy beteljesül. S Esticsillag számára a remény beteljesülése is keserédes lesz majd:
Aragorn király oldalán a halandó létet választja, és soha nem szállhat a
Nyugati tengerek felé tartó hajókra, hogy népével az idők végeztéig és még azon
is túl örök napsütésben éljen.
Mint ismeretes, a Gyűrűháború a Király visszatértével ért
véget. Aragorn király és Arwen-Esticsillag királyné hosszú-hosszú éveken át
szerelemben és boldogságban éltek. Amikor Aragorn érezte, hogy kirendelt ideje
lassan lejár, még egyszer utoljára elvitte élete királynéját az Aranyerdőbe, s
ott sétáltak, és búcsúztak egymástól. Lépteik nyomán aranyszínű virágok
nyíltak, s előttük is, aranyló ösvény csillogott, egészen az Erdő mélyéig.
Aragorn király ekkor így szólt: A te lépteid Arwen, sosem halványulnak el,
mert e virágok a világ végéig, és még azon is túl őrzik emléked. Ne szomorkodj
hát, sok adatott nekünk, vetettünk is, arattunk is, most már itt az ideje, hogy visszaadjuk, amit kaptunk. És Esticsillag királyné akkor megértette, mit vállalt a halandó léttel.
Mikor Aragorn úr átadta koronáját fiának, elment a Királyok Házába és ott
lefeküdt megpihenni, Esticsillag elköszönt mindenkitől akit szeretett, elment az
Aranyerdőbe, és ott lefeküdt a virágok közé. Az arra járó vándorok a mai napig
hallják tiszta hangját, amint szíve királyától búcsúzik…
Az Arwen-Esticsillag királyné lépteit őriző virágokat hoztam el ma, meséljen mindarról, ami drága a szívünknek, mert el kell múlnia. Szép estét, ősziesen susogót!
Csapó Kriszta Pajzsvirágját fűztem meg, picikét módosítva csak. Köszönöm Kriszti, kedvenceim egyike!
Kedveseim, olyan rég jártam erre, még a Blogger jelszót is csaknem elfelejtettem :) Az én utamat mostanság nem virágok jelzik, inkább ellepték a hepék és a hupák, a nyár pedig hozott egy-egy nagyobb kátyút, amibe belehuppantam, és nehezen kelek fel belőle. A fűzéstől nem veszi el semmi a kedvem, de a mesefolyam bedugult a kátyú sarától, nem akart jönni a szó, és így valahogy a blogoláshoz sem volt kedvem. A sötét időkben nekem a betű jelenti a gyógyító fényt, ha magam alatt vagyok, jön A Gyűrűk Ura, Gerald Durrell, Vavyan Fable, Anna Arkagyevna Karenyina, József Attila, Svejk a derék katona - nem feltétlenül ebben a sorrendben, és néha egyszerre több is :) A Gyűrűk Ura függelékeit is rongyosra olvastam már (pedig azt az első tíz olvasásra kihagytam, mert hát nem tartozik a fő mesébe), ott találtam rá Aragorn és Arwen történetére. A szívem nyolcvanhatodjára is szanaszét hasad Esthajnalcsillag sorsán, pedig annál szebbet és teljesebbet ritkán olvasni, és mégis... no szóval, nem tudok szabadulni tőle, és ilyenkor az aranyló mallornfáknak fűzök medált :) Tolkien apótól bocsánatot kérek, hogy átírom kicsit a történetet, de tényleg csak nagyon kicsit :)
Azért jók is történnek ám! Kicsi öreg kutyusom, akinek sajnos epilepsziás rohamai vannak, nagyon-nagyon erős és velünk akar maradni. Egész jól bírja, néha felélénkül és nekiáll még a lépcsőn is urgándozva battyogni! Hoztam egy nyári képet, a terasz kövei közt kinőtt egy kis petúnia, azt szagolgatja Moriszka :) Aztán elhatároztam, hogy leteszem a cigit - aki személyesen ismer, tudja, hogy gyárkémény vagyok. Az első két nap majdnem családirtást vittem véghez, úgyhogy most elszívok két-három szálat egy nap, így egész jól elvagyok. A frizsidert mondjuk gyakrabban letámadom, mint azelőtt, még jó, hogy nyáron fogytam pár kilót :))) Bízom benne, hogy az új esztendőbe füstmentesen megyek át! Megyek, körbenézek a blogotok tájékán, bár bepótolni biztosan nem tudom a mulasztást. Puszi nektek, köszönöm, hogy nem felejtettetek el!