2011. december 26., hétfő

Karácsonyi ez+az



Annyira jó leülni végre a kicsi laptopomhoz és elmerülni a blogvilágban - ez másféle feltöltődés, mint amiből az elmúlt napokban bespjázoltam, de nagyon érzem, mennyire szükségem van rá(tok). Köszönöm hogy jöttök, hogy az év ezen napjaiban is találtok időt meglátogatni. Köszönöm a sok jókívánságot, elteszem mindet - melegítenek majd a zimankóban :)

A Szenteste csendesen, finom halvacsorával telt. Aztán tegnap volt a Családi Ebéd, jóféle ételekkel, bejglivel, zserbóval (Mama zserbója világbajnok!!!), nevetéssel, morgolódással, néha-egymás-szavára-nem-figyeléssel, egymás-szavába-vágással, vihogással, ajándék-bontogatással, jövőrejobbleszazéletünkugye-kívánságokkal, deazértjóidénismertegyüttvagyunk megállapodással - szóval pont úgy, ahogy máskor és amiért szeretem a családomat, úgy ahogy vannak.

Arany keresztfiam elhozta Apa fotómasináját, persze nem volt idő beállítani gyöngy-fényképezésre, meg nem is értünk hozzá, pufogtattunk erre-arra, és ez lett belőle:

Szeretett sógornőimnek fűztem mécsestartó-ruhát. Élőben, meggyújtva nagyon szépek :)





Aztán tovább pufogtattunk, és az én egyetlen (mióta Lüszi tesója már az örök vadászmezőkön szaladgál) Morisz kutyusom mindig bejött a képbe, de persze sosem élesben és frontálisan :) Az egyetlen fotón, amelyik viszonylag élesre sikeredett, velem készült. A kutya loncsos - nézzétek el, 16. évét tapossa, a kutyafodrászt nehezen viseli, és nem volt időnk rendbe szedni, no meg ha szeretjük így a hétköznapokon, Ünnep idején is jó így nekünk! És ha már loncsosság - engem is nézzetek el, a vaku goromba fényében, retusálás nélkül, smink nélkül - hát, egy extra adag alapozó nem ártott volna -, szemöldök-igazítás, bajusztalanítás ésatöbbi nélkül, több napos intenzív ünnepre-készülés után... ugye elnézitek, elvégre magunk közt vagyunk :) (Azért lehet, hogy később leszedem ezt a képet, de nagyon meg akartam mutatni Moriszt, és hogy nézett volna ki, ha levágom magam, csak a kezem marad ott...) (Jaj, ahogy nézem a fényképet, a ráncaimról jut eszembe - a Madewithlove.hu fészbukos adventi játékán, mikor a medálom volt a napi nyeremény, a jelentkezőknek lájkolni kellett az oldalam, és leírni, hogy mi tetszett legjobban a novemberi interjúban, amit a Madewithlove.hu ékszeres blogján olvashattak - olyan sok aranyos kommentet kaptam, és a legjobb így szólt: "Elmúlt 40 éves,mégis ilyen szépeket alkot :))" Hát kell ennél szebb dícséret? :DDD)



És itt látható Mori kutya homályosan, én így is látom benne a régi csibészt, ugatóst, kukában-turkálóst, kajáért-kuncsorgóst, törleszkedőst - a nagy jövés-menésben teljesen felvillanyozódott, este is pörgött ezerrel, egészen elfeledkezett róla, hogy ő már inkább ballagni szokott, úgy szaladgált mint fénykorában :)



Minden szépet és jót kívánok nektek az ünnep második estéjére, és az utána következő hétköznapokra! Legközelebb már mese jön, kaptam gyöngyöt Karácsonyra, délután fűzés lesz :)

15 megjegyzés:

  1. Jól sikerült kép, szerintem később se vedd le! Sokkal kritikusabb magával sokszor az ember mint kellene...
    A kutyi nagyon édes, az én spánim 14 évig élt, és mindig csodáltam, hogy mennyi szeretetet tud adni :)Kívánom, hogy ő még legyen veletek sokáig!
    Ihlettel teli , gyöngyfűzős délutánt kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Köszi hogy megmutattad Moriszkát, nagyon megörültem neki! Kedves, drága buksijára (piszéjére) jó lenne puszikat adni, kérlek tedd meg helyettem... Jó ünneplést, pihenést Nektek együtt!!

    VálaszTörlés
  3. Adrimu, tudod aki szép, az nem MaxFaktor-x-ezer szériától szép:) Van ilyen márka? Vagyis van, de kozmetikai? Sok ilyesmit használok,mint tudod...:)
    Szóval azt akarom mondani,hogy szép vagy,és ha nekem nem hiszed,mert elfogult vagyok, kérdezd Moriszt:) Aki mellesleg szintén szép , kozmetikus nélkül is:)

    Várom a következő mesés-gyöngyös posztot:)

    VálaszTörlés
  4. Jó volt olvasni soraidat. Olyan édes az a kutya, alaposan meg tudnám puszilgatni:))
    Hasonlóan szépeket a kívánok az ünnep további részére, kellemes-termékeny alkotómunkát:)

    VálaszTörlés
  5. Cimbikém így, ahogy itt vagy, így szeretünk! Nem kell ide semmi alapozó meg kozmetika, szuper jól jól nézel ki!!!A kutyus is egy tündér, imádnivaló, akár loncsos akár sem! Szóval jó hogy vagy Te nekünk, szinte már az életem része lettél!!! Köszönöm!
    További szép estét kívánok és várom a következő alkotásodat mesével együtt!

    VálaszTörlés
  6. Cimbi draga az a lokott commentalo aki ezt irta az olyan sotet mint a belsozseb.
    Kivancsi lennek annak az embernek a termeszetere es ugy ahogy van az egesz lenyere.Lefogadom hogy az arnyekodba sem lephet.
    Ne szedd le a kepet kesobb sem , mert nekunk te mindenkeppen festekkel vagy festek nelkul is gyonyoru vagy !!
    Kutyuskad is csodaszep , kivanok neki meg jonehany boldog evet veletek.
    Kivancsian varom mi lesz a karacsonyra kapott gyongyokbol :)

    VálaszTörlés
  7. Cimbi! Ez egy igen "szép " dicséret volt de remélem hogy én még 50,60,70 évesen készített munkáidat is látni fogom és olvashatom, sőt mesélhetem a meséidet remélem addigra már az unokáimnak,ne izgasd magad!A kutyival együtt nagyon jól néztek ki!!!Nehogy levedd a képet!!

    VálaszTörlés
  8. Cimbi-Cimbi! Én is kíváncsi lennék a kommentelőd képére úgy 40-n túl! Azt hiszi, hogy csak a 20 éveseké a világ, és 40 (én 50-en) túl már nincs is élet, kreativitás, gondolatok...? Én szeretném még sokáig olvasni álom-gyöngyös-meséidet és nézni bölcsesség-ráncaidat! Le ne vedd a képet, szuperül néztek ki rajta!!

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörűek a mécseseid, én csak egyet készítettem, nagymamámnak, de jövőre sorozat lesz belőle, mert olyan mutatósak. Majd jól megjegyzem magamnak a Tieid is :))
    Szerintem semmi gond a képpel, és örülök, hogy láthattam Moriszt is.

    VálaszTörlés
  10. Cimbike! Nagyon jól nézel ki! Kedves és vidám vagy! Az időt nem lehet megállítani, én fiatalodni járok Közétek és nagyon jól érzem magam 60 évesen is. Aranyos a kutyuskád!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon tetszik a mécsestartód! Igazán kreatív munka!

    VálaszTörlés
  12. Drága Cimbi!
    Emlékszem általános iskolásan milyen "öregnek" tartottam a 30 éves tanárnőnket! :-)))
    Ma már (közelebb az 50-hez,mint a 40-hez) éppen hogy csak középkorúnak tartom magamat,téged pedig kifejezetten fiatalosnak! :-)))
    Nagyon aranyosak és szépek vagytok így együtt, mint ahogy Morinak sem, neked sem kell a smink!
    Nagyon szeretlek titeket, boldog, békés karácsonyt és gyöngyökkel teli Új Évet kívánok neked!

    VálaszTörlés
  13. Milyen helyes kis kutyusod van!És Te is nagyon helyes vagy!!!!:)

    VálaszTörlés
  14. Édes kutyusod van, helyesek vagytok így együtt!!!

    VálaszTörlés