2012. január 28., szombat

Nicsaksemmitürkiz mese XLV. fejezet - Az Afonya-vére




Drága barátaim, de jó megint veletek! Bár rég jártam erre, gondolataimban mindig ott voltatok. Remélem, ti is megtartottatok barátságotokban.

Távollétem oka egy felkérés: Turkafurka Adolár barátom meghívott A Megyei Irattárat Katalogizáló és Rendbetevő Bizottságba! Mivel a betűket falom, a könyvszagot igen szeretem, örömmel csomagoltam és pár hétre áttettem székhelyem Hobbitfalvára. A kulináris szekcióba lettem beosztva, s bizony nagy élvezettel olvasom a ki tudja hány korral ezelőtt íródott szakácskönyveket, kézzel körmölt recepteket. Egy ősi áfonyalekvár leírásnak igen megörült Adolár barátom; mint elmondta, ők inkább csak dísznövénynek ültették a vörös áfonyát, de tavaly ősszel Árnika nagynénije leszedte az érett szemeket, mondván ha a madarak szeretik csipegetni, majd ő is kezd vele valamit. Neki is álltunk a recept megfejtésének, és vagy mindent jól értettünk, vagy csak szerencsénk volt, de igen finom lekvár sikeredett! Megosztom Veletek is, hátha kedvet kaptok hozzá. Sőt, a helyi kézműves-kör fiatal tagjaival megformáztuk az áfonya-bokrot gyöngyből. Elhoztam nektek, csináljon étvágyat az Afonya-vérihez :)

Íme a recept:

Az Afonya-vére

Végyel tíz moréknyi Afonyát, aztot az mocsatosságtól mind erőst megszabadítsad. Rőzsén aztot megabéroljad még az vére bőrzik, annakutána peniglen csendes parazson punnyasszad, addég amég az tojógalamb tízet burukkol. Akkoron az Afonyát az vériből kanálozd ki. Az vérihez siríts ínyednek kedve szerént medvefogót, s jól öszvekavarjad. Az Afonyát eresszed beléje, s aztot esmeg punnyasszad kicsinyég. Fogjad az szilkét, s eresszed beléje mindet, s aznak száját jól béduggintsad. Meglássad, az Afonya-vére múlasztja sok nyavalyádot, erőt ád az, s fickándozós lészen az vénséges is, ha pitymallatkor mindég magába veszen azból. Az csúnyaságos orcára ha vész azból az leány s ottan kicsinyég engedi aszni, bizton elmúlik minden rücsökössége!




***

Minta: Ewa Rosy medálja - kell mondanom, hogy majdnem? :) Amint megláttam, beleszerettem, még aznap meg is fűztem - persze türkizzel, majd mutatom őt is. Szóval nekiláttam amúgy Cimbi-módra, bele a közepébe, menet közben szedtem elő a gyöngyöket. És ahogy az már lenni szokott, csiszoltak helyett golyókat tettem bele, ettől a szemszám is más lett, sötöbö-sötöbö... én így is nagyon szeretem, ahogy meg Évát ismerem, nem haragszik, csak mosolyog :))) Köszönöm a mintát Éva, mint mindent amit alkotsz!
Külön köszönet Belinda barátomnak, hogy ismételt fotómasinátlanságomban kisegített, és az ő gépén fotózhattam :)

A lekvárról: egy nagyon egyszerű receptet "antikoltam" - ha valaki tényleg kedvet kap és nyelvi félreértés okán valami nemfinomságos sül ki belőle, nyugodtan leverheti rajtam :)

28 megjegyzés:

  1. Fantasztikus lett! (Azért egy kis iróniát éreztem a szavaidból, már ami a régi könyveket illeti.) Érdeklődöm, a nekünk szánt dísszel próbálkoztál már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Sándor! Semmi irónia :) Küldök mélt!

      Törlés
  2. Hű,Adrimu, ez szerelem első látásra! Piros-zöld kombinációt nagyon kedvelem,ezek az árnyalatok, pedig különösen tetszenek.
    A lekvártól, meg csöpög a nyálam:) Ezer éve nem ettem.
    Mikor legközelebb jössz, áfonyás buktával várlak majd! Azért emlékeztess majd rá,mielőtt indulsz:) Ki tudj mi jót adsz még nekem az éteren át, mitől süthetnékem támad:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Timimu, a buktád nekem olyan lekvárral jó, amilyennel sütöd! Az afonya-vériben azt szeretem, hogy olyan mint az Élet: megcsikordul tőle a fogad, de édes :)

      Törlés
  3. Gyönyörű lett,nekem nagyon tetszik így egy kis átalakítás után is!!Tényleg csak mosolyogtam ezek szerint már ismersz:)))Köszönöm ezt a csodálatos "Áfonyát" igaz élőben még sosem láttam csak üvegben!!!

    VálaszTörlés
  4. Már hiányoltam a soron következő mesédet! de érdemes volt várni, a szép ékszeren kívül bónuszként még egy szuper receptet is kaptunk! Már alig várom Áfonyaérés Hónapját, hogy kipróbálhassam:-)

    VálaszTörlés
  5. Tényleg, mint egy áfonyával teli bokrocska! nagyon szép!

    VálaszTörlés
  6. Jó olvasni téged, mitöbb élvezetes és a gyöngyöd gyönyörű, gratulálok!!!

    VálaszTörlés
  7. Csoda-medál. Fantasztikus hatással bír -akárcsak a meséid : jó hangulatot varázsol szépségével.

    VálaszTörlés
  8. Annyira nem normalisan szepek a szinek es a minta is !!
    Az afonya recepten akkorakat derultem , fiokamnak mondtam hogy olvassa el. Kerdezte tolem hogy mi az a punnyasztas :))) Szoval nagyon jokat mulattam a tunde recepteden

    VálaszTörlés
  9. Kedves Cimbi, igazi felüdülés Hozzád jönni!
    Talán nem kell részleteznem, hogy miért!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  10. Nálunk a piros kokojzát (áfonya)gyógyszernek használjuk.
    Vese tisztító!!!!
    Tiszta forrás vagy kút vízbe a megtisztított gyümölcsöt beletesszük, és kész.
    Ha nincs kedved lekötni, hát egy tányérka is megteszi.

    VálaszTörlés
  11. Imádom a piros áfonyalekvárt nyami :-))), csakúgy mint ezt a szépséget! Ééééés újra itt a vigyor a képemen :-))).

    VálaszTörlés
  12. Csodás ez a nyelvezet! Biztos kipróbálom ezt a lekvárt, mert szeretnék fickándozós lenni, na meg az egyebekre sem ártana!:)))
    Gyönyörűségeset fűztél!!! Ismét...:)

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm a mailt,válaszoltam is a kérdésedre. Nagyon kíváncsian várom, mit készítettél.

    VálaszTörlés
  14. Precioso !!!! Y qué colores!!!

    VálaszTörlés
  15. HŰŰŰ! De szép ez a medál! Hűűűű! De jó ez a mese! HŰŰŰŰ! De imádom az áfonyát! HŰŰŰŰŰ! De szeretem Cimbikét! :))))

    VálaszTörlés
  16. Imádom az áfonyát színre való tekintet nélkül. Az áfonya lekvárt úgy szintén, a meséidről nem is beszélve!:)Várom a folytatást!!

    VálaszTörlés
  17. Imádnivaló a medálod, úgy mint az áfonyalekvár!!!

    VálaszTörlés
  18. Az előttem szólók már mindent elmondtak.....úgy hogy
    GYÖNYÖRŰŰŰŰ!

    VálaszTörlés
  19. Imádnivaló az áfonyás recept, és az áfonyás-madál nemkülönben.

    VálaszTörlés
  20. Csodaszép medál. A történet ugyancsak.

    VálaszTörlés
  21. Micsoda csoda :)!!!Megéheztem mind az áfonyalekvárra, mind a medálra.

    VálaszTörlés
  22. Mesés medál, annyi jó színben alkottad meg!:)

    VálaszTörlés
  23. Köszi a receptet!:-)
    Gyönyörű medált készítettél!

    VálaszTörlés
  24. Újra hozzá kell szólnom:) Végignéztem a "türkiz sorozatodat" Hát valami csodaszépek! Egyszerűen leesik az ember álla: hogyan tudsz ilyen szépeket alkotni?

    VálaszTörlés
  25. A recept antikositásáért ismét csak le a kalappal, a medálodtól pedig elájultam, nagyon jó a színe.

    VálaszTörlés