2012. január 14., szombat

Ugyenemunjátokmégnagyon türkiz mese XLIII. fejezet - A huszonegyedik gyűrű



Ki ne ismerné a Hatalom Gyűrűinek versét! A Gyűrűkét, miket a sokszínű szép világot szerető, tudásra és jóra éhes tünde urak kovácsoltak – három és hét és kilenc gyűrű, melyek erejével Középfölde szabad népei békében és bőségben éltek volna az Idők végeztéig. Ám a Sötét Úr titokban megalkotta az Egyet: minden gonosz akaratát belékovácsolta, így akarván uralni a többi tizenkilencet. Három és hét és kilenc és egy – de vajon jól tudjuk-e a verset – és a számtant?

A héten a hobbitfalvai levéltárban időztem, sárguló pergamentekercsek, egérrágta könyvek között. Egy óriási kötetet lapozgattam, amelyből egyszercsak két kis lap esett ki. Ámulatomra a Hatalom Gyűrűinek igéjét tartottam kezemben – de ez a vers hosszabb volt, mint amit eddig ismertem! Három gyűrű a tünde-uraké – hét a nemes törpöknek – kilenc az ember-királyok kezére – és itt következett a két sor, amit eddig nem ismertünk:

Egyet aprónép viseljen, dombok alatt rejtőző:
Titok fedje ezt az egyet, amíg le nem száll az Éj.



A másik pergamen csodamód életteli színeket mutatott: egy gyűrű, élénk színekben, mintha még élő teremtmény ujján nem hordta volna… Barátaim, Veletek osztom meg először a hírt: úgy tűnik, nem csak képzeletem szüleménye, hogy a hobbitok nem véletlenek összejátszása következtében csöppentek a Gyűrű-Háborúba – szerepük meg volt írva a kezdetektől… S mint tudjuk, a Rege rájuk kirótt fejezetében erőn felül teljesítettek.



A hobbit-gyűrűt hoztam el nektek ma, meséljen a kicsi hőstettekről, amelyek a legnagyobb jót hozzák. Szép estét!

***

A Pipiske medálhoz fűztem gyűrűt, ezt is fejből. A vers természetesen J.R.R. Tolkien tollából van, Réz Ádám fordítása; a negyedik-ötödik sort kontárkodtam bele :))

24 megjegyzés:

  1. Jajjhogyanisunhatnámmeg?????!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Imádom ezt a színkombinációt én is!!! Csodaszép!!!

    VálaszTörlés
  3. kicsitsemunjukmeg ezeket a tunderi meseket.
    Gyonyoru gyurut hoztal nekunk

    VálaszTörlés
  4. Nagyon,nagyon szépséges lett a mesegyűrű :)

    VálaszTörlés
  5. Csatlakozom az előttem szólókhoz!

    VálaszTörlés
  6. Mindig várom a bejegyzéseidet, még akkor is, ha nem is mindig szólok hozzá. Most is klassz lett az alkotásod, és igen - nem, nem lehet megunni a türkizes szépségeidet :)

    VálaszTörlés
  7. Nem-nem.nem-nem unjuk meg a meséid! A gyűrű meg olyan igazi Cimbi-Pipiskés!!

    VálaszTörlés
  8. Es una belleza¡¡¡¡¡¡¡¡¡

    VálaszTörlés
  9. Mintha az elsőt írtad volna, úgy várom a többit!:) Csodás a gyűrű és csak úgy a "fejedből"?:) Az az igazi!!!

    VálaszTörlés
  10. ÉNMÉGNEMUNOM mesét Közönöm!A gyűrű nagyon Cimbis lett!

    VálaszTörlés
  11. Nem, még mindig nem unjuk!:-)
    Szuper a gyűrű! Imádom ezt a két színt együtt!

    VálaszTörlés
  12. :))))
    hát nagyon jó hangulatom lett,
    és szükségem van most erre...
    köszönöm

    VálaszTörlés
  13. Qué preciosidad y con unos colores inmejorables!!!

    VálaszTörlés
  14. Csodálatos, és varázslatos ez a meseszép gyűrű :))

    VálaszTörlés
  15. Drága Cimbi, megnyugtatlak én Türkiztmindigimádnifogom falváról származom (amúgy nincs is messze Hobbitfalvától, épp csak három vakondtúrásnyira és négy sárkányleheletnyire)!

    VálaszTörlés
  16. Mesés körítés egy fantasztikus gyűrűnek. Annyira jó, hogy mindig mesélsz is :)

    VálaszTörlés
  17. Csodálatos, már nincs szavam mennyire.Ölellek mindenért.

    VálaszTörlés
  18. Gyönyörű gyűrű, imádom a formáját!:)

    VálaszTörlés
  19. Drága Cimbi! Rég jártam feléd és nagyon sajnálom hogy nem tudtam jönni korábban, viszont olyan jó volt egyvégtében olvasni meséidet és látni a sok szépséget amiket készítettél. kössszzzzzz (idegenül,párszaszóval :)))

    VálaszTörlés