Nemmeglepőhogy türkiz mese XLVII. fejezet - Aradhel szíve

Az idők mélyén, amikor a hegyek fiatalak voltak, a Rejtett Királyságban élt Aradhel, Gondolin Fehér Úrnője, hatalmas tünde-hercegek büszke sarja. Haja s szeme sötét, arca mint a Tenger hullámain tükröződő csillagsugár, sápadt fényben tündökölt. Születésekor atyja álmot látott, melyben a Valák megjósolták: Aradhel szívét, míg él, senki élő teremtmény meg nem ismerheti.

Amilyen büszke, oly akaratos volt Aradhel. Fivérei, Gondolin urai, nem szívesen engedték messze elkóborolni – féltek, hogy Városuk rejtekhelyét felfedik a Sötét Árny szolgái, akik birodalmuk határain leskelődtek folyton. Ám Aradhel nem engedelmeskedett parancsuknak: gyakran kilovagolt s járta a vadont. Egyre messzebbre s messzebbre merészkedett, mígnem egy alkalommal elszakadt kísérőitől, s eltévedt Elo, a Sötét-tünde úr árnyak-borította erdeiben. Elo, akinek szeme éles volt, a sötét rengetegben is felfedezte Aradhelt, szívébe látott, és amit a leány önként sosem adott volna, varázslattal vette el.

Aradhel fiút szült Elonak. Ám szíve a régi zabolátlan maradt – elvágyott az elvarázsolt erdőből, ahová a Nap melege sosem jutott el; a csillagok sápadt fényénél bolyongott nyugtalanul éjjelente Aradhel. S egy éjjel megszökött, fiát magával vitte, s árnyakon, veszedelmeken át visszatért a Rejtett Városba, övéihez. Elo rettentő haragra gerjedt: éjt nappallá téve lovagolt, míg el nem ért Gondolin határáig. Ott elfogták, s a Város urai elé vitték. Ott ült Aradhel ezüst trónon, fiával. Elo ekkor kikapta őrzője kezéből az íjat, s pusztító dühében fia ellen fordította. Aradhel a gyermek elébe vetette magát, így mentve meg őt a mérgezett nyílvesszőtől. Ekkor sötét felhő takarta el a Napot, vad fergeteg támadt, s nagy félelem költözött a tündék szívébe. Látásuk elhomályosult, szívükbe végtelen szomorúság költözött. S mikor a sötét felhő eloszlott, azon a helyen ahol Aradhel a földre hanyatlott, kis fácska állt. Szív alakú levelei ezüstösen csillogtak, mint egykor a nyughatatlan tünde-úrnő arca. Attól kezdve azt a helyet ritkán kereste fel tünde, mert aki csak arra járt, szíve nyugtalan lett, s mintha sötét felhő borult volna fölé, elhomályosítva a Nap fényét.

Aradhel szívét hoztam el ma, meséljen arról, ami szívünket hajtja, néha ismeretlen, árnyék-borította erdőkbe...

***

Minta: Vyolina - Coeur net, merci beaucoup! A Szilmarilokat olvasom épp - A Gyűrűk Urát most fejeztem be ki tudja hanyadszor :) - nagyon megfogott Aradhel története. Kicsit belenyúltam, ahogy a gyöngymintákba szoktam, remélem nem haragszotok érte (arra gondolni sem akarok, milyen jogokat sértek ilyenkor, remélem nem túl sokat :))