Türkizkék mese XXXIV. fejezet - Tol Brandir virága

Az Emberkirályok letűnt birodalmának – melyet már csak a regékből ismerünk – határán a Nagy Folyó széles tóba torkollik. Két partján két ősi őrtorony, középen, a tó déli végén, hatalmas sziklafalak szöknek az égig. Ez Tol Brandir szigete, a Tűszikla. Fent a szédítő magasban fák hajladoznak, s úgy tartja a legenda, hogy a fák között csodás, máshol nem látott virágok nőnek. Ám a függőleges sziklafalakat ember soha meg nem mászhatta.

Ember nem… ám ismerek valakit, aki járt a Tol Brandir fellegszaggató csúcsán! Minuial ő, a tünde-leány, kinek lába nyomán virág nő, keze érintésére a fagyott rügy életre kel s virággá bomlik. Minuial vágya az volt, hogy Yavannának a Föld Királynőjének, minden növekvő élet szerelmesének ültessen virágoskertet. E vágyától hajtva, könnyű léptekkel, szelek szárnyán feljutott a Tűszikla csúcsára, s ott a fák között a réteket virágokkal ékítette. Yavanna szívének oly kedves volt a látvány, hogy a csúcson süvítő szeleket énekével megzabolázta, s felhő-otthonából gyakorta lenéz, hogy gyönyörködjék Minuial virágoskertjének szépségében.



Egy kis virágot hoztam ma a Tűszikla csúcsáról - meséljen nektek a szépségről, amit ott is megtalálhatunk, ahol nem várnánk. Szépséges estét mindannyiunknak :)

***

Minta: Ajne Lekra medálját fűztem meg. Megvan a az új kedvenc :) Annyira tetszik a kis virág forma amit a díszítő sorok kiadnak, mikor elkészültem, csak ültem és nézegettem vagy fél órát! Örök hálám Hajni, köszönetképpen Lekráért és a többi csodás mintádért fogadd ezt a mesét, amibe tudtodon kívül bekerültél - Hajnalka ugyanis sinda (tünde) nyelven Minuial. Aki nem hiszi, járjon utána, mondjuk itt :) (És bocsánat, hogy lehagytam egy sort, nincs magatamám, de majd veszek a következőhöz!)

Adventi nyereményeső a Madewithlove.hu FB oldalán :)

Barátaim a blogoszférában, most olyan mesét mondok nektek, hogy csak na! Igaz mesét :) A Madewithlove.hu webáruház, Gulácsi Annamari főtündéri vezényletével, az ünnepvárás örömére adventi nyereményjátékot hirdetett . A 24+24 (!!!) nyereményt az ÉkSzertartás riportsorozatában bemutatott 24 kézműves ajánlotta fel. Nap mint nap éjfélig lehet küzdeni egy-egy csoda kézzel-szívvel-szeretettel készített alkotásért. Advent végén, sok-sok lájkkal odébb pedig egyetlen szerencse-kegyelt lájkoló visz el huszonnégy ajándékot :)) A részletekért szaladjatok a Madewithlove.hu fészbuk oldalára!

Mivel jómagam is részt veszek a játékban, mint felajánló, csináltam egy oldalt a gyöngyeimnek, őt ni: Cimbilimbi gyöngyei. Ha majd az én ajándékom kerül sorra, ott lehet lájkolni ezerrel :) Sok minden nincs még fenn, de ami késik, nem múlik - haladni kell a korral :)

Szép estét nektek!

Türkiz mese XXXIII. fejezet - Díriel mézespárnája

Ha rendszeres olvasója vagy krónikáimnak, megszokhattad immár kedves barátom, hogy szombat szép napján mindig találsz valami újdonságot, friss hírt Középföldéről. E szombaton bizony elmaradt a hírmondás, de még a mai is csupán jó szerencsémnek és Dírielnek köszönhető!



Legutóbbi utam a Csillogó Barlangokhoz majdhogynem rossz véget ért. A huzatos földalatti csarnokokban úgy meghűltem, hogy tán haza sem értem volna, ha Széllelfútt, a sasok nagyja, hátára nem vesz. Igen kutyául éreztem magam, levegőt is csak nehezen kaptam, s a fülem is zúgott. Így eshetett meg, hogy reggel arra lettem figyelmes, hogy egy megyei postás-sas landol a szobám kellős közepén! Szegény csapkodta az ablakot a szárnyával, kopogott karmával, de a fránya fülzúgástól nem hallottam, kénytelen volt hát a kéménykürtőn leszállni. Egy kicsiny csomagot hozott, melyet kibontva díszesen hímzett, gyöngyökkel vert párnácskát pillantottam meg. Édes méz-illat áradt szét a szobában, s mintha a levegőt is könnyebben szedtem volna, hirtelen jobban éreztem magam. Mikor a párnácska mellé csomagolt levélen megláttam az aláírást, már tudtam is, mitől. Díriel, a Borbuggyan északi partján élő tünde-leány küldött nekem míruvor-port! A míruvor édes, színtelen szíverősítő, s a Föld Királynőjének kertjében termett virágok porából készül. A leírt útmutatás szerint a párnácska négy rekeszét kibontottam, a porokat összekevertem egy pohárba, rámondtam az igét, s a pohár megtelt édesen illatozó, hűvös míruvorral. Egy korty, s fülzúgásom elmúlt, a lélegzés könnyebbedett, a főfájást mintha elfújták volna!



Így történt, hogy bár nem terveztem, mégiscsak mesélhetek ma, s bár a titkos receptet megosztanom nem szabad, az éteren át küldök nektek egy fuvallatnyi mézbor-illatot, s megmutatom Díriel párnácskáját. Szép estét, édeset-mézeset!

***

Minta: Vezsuzsi Ulrik bogyója, illetve a fele :) "Rendes" szokásom szerint megfűztem az elejét, aztán kezdtem el keresgetni golyókat hozzá, hát ezeket a gigákat találtam... És oly nagy lett így félben, hogy el nem tudtam volna képzelni, mit csinálok az egésszel, akkora lett volna :) Szóval így maradt, illetve fűztem a gigagolyók köré egy kis díszítést, és medál lett a lelkem. Köszönöm a mintát Zsuzsi, egyszer meglesz egészen is :)

Színes mese XXXII. fejezet - A Fürthordozó kincse

Nemrégiben az a megbecsülés ért, hogy – Emberországból elsőként – különleges engedéllyel beléphettem a kürtvári irattárba, s ott kedvemre beletekinthettem Glóin fia Gimli, Tünde-barát, Fürthordozó, a Csillogó Barlangok Ura emlékirataiba. Régóta fúrta oldalam a kíváncsiság, vajon miként őrizte Gimli legféltettebb kincsét, Galadriel három arany hajszálát. Mint Tolkien krónikás leírásából ismeretes, Gimli a törp a Gyűrűszövetség tagjaival együtt lépett Lórien aranyló földére. Igen keserű volt számára az út az Erdő úrnőjének városáig, mivel a tündék, akik régtől fogva bizalmatlanul tekintettek suhatagi szomszédaikra, csak bekötött szemmel voltak hajlandók őt az Úrnő elé vezetni. Ám mikor lekerült a kendő, s Gimli Galadriel szemébe nézett, ott megértést és szeretetet talált; mikor az Úrnő beszélt hozzá, a törp-ősök nyelvén vigasztalta őt. S mikor a búcsúzásra sor került, nem engedte el a törpöt ajándék nélkül, s azt adta neki ami legnagyobb kincse lett – három szálat aranyhajából, örök emlékéül találkozásuknak.

Sajna, Gimli uram egy szóval el nem árulta, hová is rejtette kincsét, melyet többre tartott aranyánál, ezüstjénél, a Csillogó Barlangok minden kincsénél. Lógó orral távoztam az irattárból, s úgy határoztam, hazafelé kitérőt teszek a Barlangokba, melyek Gimli tulajdonában voltak a Király visszatértétől egészen addig, míg Gimli barátjával, Zöldlombfi Legolasszal át nem kelt a Tengeren Halhatatlanföldre, hogy ott csatlakozzon a Gyűrűhordozókhoz. Barátaim, el ne áruljátok a talpasiaknak, de az előző krónikámban bemutatott barlangjuk kicsi egérlyuk a Csillogó Barlangokhoz képest! Egy öreg, nagyszakállú törpöt kértem meg, vezetne körbe. Mindent megmutatott, sokat beszélgettünk, ám amikor Gimli kincséről kérdeztem, csak somolygott a szakállába. Megálltunk egy kicsiny emelvény előtt, amelyen a Barlangok teléreiből bányászott ásványokból faragott koszorú volt: készítője kőben örökítette meg a törpök kedvelt édességét, a marcipánkoszorút. Hosszasan csodáltam a míves alkotást, egyszercsak észrevettem egy vékony, csillogó szálat, két díszítő elem között… Hát így derült ki, mibe fonta Gimli uram Galadriel három arany hajszálát!



A Csillogó Barlangok koszorúját hoztam el nektek ma, ha tüzetesen nézitek, előbb-utóbb megtaláljátok a kikandikáló aranyhajszálat. Szép estét, álmodjatok a föld csillogó kincseiről, melyeket ékszerbe fűzhettek :)

***

Egész gyűjteményem lesz már Audrey fánkjából, örök hálám a mintáért! Illetve nem is lesz akkora a gyűjteményem, mert az előző, lila medál és ez a mostani is valakihez kerül majd... nemsokára elárulom, hogy :)

Az aranyhajszálat igazándiból lehet keresni, kilógó damil formájában! Nézegettem a fotót, hát nem megláttam a rondát?! Most fűzhetem újra :( Viszont a mese ötletét adta :)

A téli vakus fotózás nagyon nem megy nekem, ezer köszönet Ewának, aki kihozta nekem a képekből a lehető legtöbbet (ne akarjátok látni az eredeti fotókat...)

Lila (és egy kicsit türkiz) mese XXXI. fejezet - A talpasi ásványfesztivál

Egy borús, ködös novemberközépi napon a kertben dolgozgattam; épp a lerázott diót szedtem össze – azért hagytam a szomszédos erdőben tanyázó népes mókuscsaládnak is! -, mikor nagy szárnysuhogással megérkezett Széllelfútt sas barátom, egy nagyobbacska borítékkal karmai között. Kíváncsian bontottam ki: hát a Brí-dombi Krónika legfrissebb száma pottyan elibém. Óriási örömömre a címlapon nem mást találtam, mint az általam összeállított, képekkel illusztrált tudósítást a Talpasi Ásványfesztiválról!

Az újság mellett rövid levélke volt, amelyben a fesztivál védnöke, Turkafurka Adolár, a Határon Túli Hobbitok Társaságának tiszteletbeli korelnöke megköszönte alázatos hírmondótok írását, egyben felkért, hogy az emberek világában is népszerűsítsem az eseményt, ily módon elősegítve, hogy Középfölde szabad népei megismerhessék egymás szokásait, hagyományait. A legigazabb örömmel teszek eleget Turkafurka úr kérésének – hallgassátok hát, így esett meg a talpasi barlangfeltárás.




A határon túli – Brí-dombi – hobbitok ugyan nagyobbrészt nem üregekben, inkább kőházban laknak, ám turkálni, furkálni, kotorni éppúgy szeretnek, mint bármely tisztességes Megye-béli hobbit. A fiatal, kotrást-túrást tanuló hobbitok általában a Brí-domb Talpashoz közeli, keleti lejtőin gyakorolnak. Egy napon lelkendezve rohantak haza a kis furkálók: a domb alatt mélyen barlangra bukkantak! Szaladt mindjárt a Brí-dombság összes polgármestere, postamestere, mögöttük Brí, Talpas, Fenekes és Arcset lakóinak apraja-nagyja. Szalajtottak XL. Tulifulin törp-király uramért is, aki a Megyéből hazafelé úton épp megpihent Bríben, a Pajkos Póniban - mondom, szalajtottak érte, mert ha valaki, akkor egy törp igazán ért a barlangászathoz. A barlang szájához érve fáklyákat gyújtottak, s Tulifulin vezetésével óvatosan leereszkedtek. A szusz is bennük akadt, amint megpillantották az ezer színben szikrázó falakat, magas oszlopokat – mintha Gandalf mester legsikerültebb tűzijátéka fagyott volna kőbe.

Az elkövetkező hetekben lázas munka folyt: megalakult a Talpasi Barlangfeltáró Bizottság, természetesen Turkafurka uram elnökletével; az operatív irányítással Kalapácsos Droma, a törpök leghíresebb ásványszakértője lett megbízva. Számtalan telért kutattak fel, számos ásványt határoztak meg, s kijelölték a barlang azon részeit, ahol bányászatot szabadott folytatni anélkül, hogy a barlang szépségét csorbították volna. Év végére pedig Turkafurka uram megszervezte a Talpasi Ásványfesztivált, ahol kiállították a legszebb ásványokat. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy meghívtak a Bizottság ékszerészeti szekciójába, s a legszebben, legfinomabban csiszolt ásványokból medálokat, brosstűket készítettünk. A fesztivál látogatói körében nagy sikert aratott az ifjú ékszerész tanítványaimmal közösen fűzött, Talpas község címerét formázó medál.




A talpasi címert hoztam el ma, meséljen nektek a föld mélyének kincseiről. Szép estét, ne feledjétek megrendelni a Brí-dombi Krónika következő számát! A Brí-beli Turisztikai Hivatal abban jelenti be, hogy menetrend szerinti postakocsi-járatokat indít Emberország és Brí között!

A mintát már be sem mutatom, ám megköszönöm ismét Audrey-nak, olyan jó fűzni! Ennek a bizonyos talpasi medálnak majd szerepe lesz nemsokára valahol és valahogyan, de psszt, még titkos :)

Most piros-bronz mese XXX. fejezet - A kotorékfői mézeskalács-koszorú

No, barátaim, amit én a legutóbbi megyei hírmondásom óta kaptam a kotorékfői hobbitoktól, az bizony az enyém volt. Sas-fordultával özönlöttek a levelek a Megyéből: a legtöbb udvariasan ám határozottan rámutatott Megye-ismeretbéli hiányosságaimra, volt azonban néhány, amely szinte füstölt, úgy leteremtett a szerzője!

Ezúton a nagy Megye- és hobbitkedvelő nyilvánosság előtt megkövetem Kotorékfő lakosságának apraját-nagyját, hogy nem említettem meg őket, mint Keleti fertálybéli édesség-készítő nagyhatalmat, egyben elmesélem nektek, miként is volt az a mézeskalács-koszorúval.

Történt hogy Likasdi Mariska, Kotorékfő postamesterének nagyobbik leánya Suhatag törp-királyának, XL. Tulifulinnak lett udvari mézeskalács-készítője. A törpök tudvalevőleg igen édesszájúak, s kiváló cukrászaik vannak. Tulifulin király pedig, aki régtől jó barátságot ápol a hobbitokkal, mikor tavaly a Megyébe látogatott, kíséretével megállt pihenni a kotorékfői Piros Koszorú fogadónál. A fogadó arról a mézeskalácsról kapta nevét, melyet Likasdi kisasszony készített Hubának, a fogadósnak százkettedik születésnapjára. Azóta minden sátoros ünnepre friss mézeskalácsot visz Mariska a fogadóba, a díszhelyre. Éppen az új koszorú elhelyezésekor toppant be Tulifulin, s úgy elvarázsolta az édes illat és a különleges piros-arany mézeskalács-koszorú, hogy mindjárt meghívta Mariskát, tanítsa meg a suhatagiaknak e nyalánkság készítését. A törpök azóta is hobbitkenyérnek nevezik a mézeskalácsot, s nagyon kedvelik akár a puha változatot édességként, akár a tartós mézest, ajtódísznek.



Mariska mézeskalács-koszorúját hoztam el ma, árasszon ünnepváró illatot minden blog tájékán! Szép estét, mézeset-édeset :)

***

Mondtam én, hogy monomániás vagyok, rákattanok egy-egy mintára és nem bírom abbahagyni… Nekem jó így, és csak remélni tudom, hogy nem unjátok, mert lesz még Audrey-féle koszorú :D (Viszont fényképezni nem tudom jól a csillogós gyöngyöket… remélem elhiszitek, hogy élőben nagyon szép.)

Kék mese XXIX. fejezet - A zsáklaki novemberfa

Jól tudjuk, hogy a Megyében minden hónapot, amely ünnep nélkül múlik el, unalmasnak tartanak a hobbitok. Az őszi arató-, betakarító-, szüretelő-bálok után csendes időszak következik egészen a téli napforduló ünnepéig. A hajnali fagyok beköszöntével még a séta sem esik olyan jól, ugyan jól meggondolja hát a hobbitnép, kilépjen-e a meleg konyhából, hacsak nem jószágot etetni, avart söpörni.

Ám a Béke első éve, mint annyi mindenben, e tekintetben is újat hozott. A Zsáklakban már napok óta nagy volt a sürgés-forgás. Szekerek érkeztek, amelyekről aztán hosszú szakállú törpök rakodtak le hatalmas, Elesszár király címerével lepecsételt dobozokat. A régi, elpusztult Tanácsfa helyére ültetett aranylevelű mallorn köré állványzatot ácsoltak. Közelről s távolról gyűltek a kíváncsi hobbitok, összedugták fejüket és találgatták, ugyan mit eszelt ki Frodó gazda. Néhányan még fogadásokat is kötöttek, hogy vajon valami olyan boszorkányos eltűnést akar-e produkálni, mint annak idején Bilbó úr. Ám ahogy leszállt az este, csípős hideg lett. A hobbitnép lassacskán hazaballagott a meleg kemencéhez, kupa forralt borhoz.



Akkoriban én is a Megyében vendégeskedtem Csavardi Tatánál, a Zsáklak tőszomszédságában. November havának 12. napján csendes napsütésre, az évszakhoz képest kellemes időre ébredtünk. Mikor az ablaktáblákat kinyitottam, nagy zsivaj ütötte meg a fülem. Kiszaladtam, s látom ám, hogy a Tanácsfa körüli állványzat eltűnt, a felső ágakon hatalmas koszorú forgott, csillogó-villogó gömbökkel kirakva, színes szalagokkal díszítve. A hobbit-palánták körbe-körbe szaladtak, igyekeztek elkapni a szalagokat. Ahogy egy-egy pántlikát meghúztak, a színes gömbök felgyúltak, csak úgy hányták a fényt ezer színben! Így ismerték meg a megyeiek az ősi gondori szokást, a novemberfa állítást. Estére nagy tüzet raktunk, nyárson sült malacot, tyúkot ettünk, forró puncs is volt bőven. És mivel a koszorút egészen a Napfordulóig kell őrizni a hagyomány szerint, Júle-ünnepig nem volt panasz, hogy unalmas a tél-elő!

A zsáklaki novemberfa koszorúját hoztam el ma, meséljen a közelgő ünnepvárásról. Szép estét, színes fényekkel csillogót!

Minta: tényleg Pyramid-ring sorozatba kezdtem, nagyon megfogott ez a minta, már van jópár félkész karikám :) Audrey, köszönöm a mintát! Kicsit nagyon eltakarják a kásák a gyönyörű, kéken-zölden-lilán csillogó csiszoltakat - cseh kása, lehet, hogy nem is 15/0-s hanem 13/0-ás? Sebaj, majd kitalálok más díszítést, hogy jobban érvényesüljenek a csiszik :)

Türkiz (is meg pasztell is) mese XXVIII. fejezet - A békásfeneki marcipán-fesztivál

A hobbitok, mint köztudott, igen szeretik az ünnepeket, már csak a velük járó nagy eszem-iszom, mulatság okán is. A Megye keleti csücskében élő hobbitoknak régi fájdalmuk volt, hogy a nagy nyárközépi és év végi közös ünnepek mellett nem volt saját, Keleti fertálybéli ünnepszámba menő eseményük. Az Északi fertályban ott a zabkomlósi sörünnep; Nyugaton a zsinegesdi kötélhúzó versenysorozat; a délieknek pedig a híres-nevezetes lápatoroki dohányarató pipabál, amelyik általában eltart négy-öt napig is!

Nagy örömünkre, a negyedkori időszámítás szerinti 1. évben végre a Keleti fertálybéliek is hagyományt teremtettek. Történt ugyanis, hogy a Sötétség elmúltával, mivel a szabad népek számára újra biztonságos lett az utazás, a Megyéből elvándorolt hobbitcsaládok kezdtek visszatelepülni a Borbuggyanon túlról. Békásfeneken telepedett meg többek között a Fenekessy család, akiknek ősei még a Másodkor végén hagyták el a Keleti fertály szelíd lankáit. Nagy volt az öröm a környéken, mivel egész Középföldén tudott volt, hogy a Fenekessy asszonyok igen kiváló cukrászok. A bortelki levéltárban őriznek is számos régi Fenekessy-receptet, bár elolvasni senki sem tudja őket, mivel titkosírással íródtak.



No, hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, Fenekessy Flóri és népes családja még meg sem melegedett az ősi Fenekessy-üregben, mindjárt küldöttség érkezett Kotoréklyuk Móri polgármester vezetésével. Hogy mi hangzott el a megbeszélésen, s mi nem, nem tudhatjuk. Tudjuk viszont, hogy egy hétre rá új járatot ástak a családi birtok naposabbik felén, a kaputól nem messze, s az ajtajára csinos tábla került, mely büszkén hirdette, hogy megnyílt Fenekessy Fortunáta Marcipán-Művészeti Tanodája! A lelkes keleti hobbitok mindjárt látták, hogy itt valami olyant lehet tanulni, amit senki más nem tud a Megyében: nem is volt hiány cukrász-tanoncban! Minden családban akadt hobbit-fi vagy leány, ki oly gyorsan megtanulta a marcipán készítésének, színezésének és formázásának csínját-bínját, hogy ősz végére Kotoréklyuk Móri meghirdette az Első Békásfeneki Marcipán-Fesztivált, a közelgő decemberi Júle-ünnep tiszteletére pedig marcipánkoszorú-készítő versenyt írtak ki! Bár ott lehettetek volna, s láthattátok volna a számtalan szebbnél szebb, színesnél színesebb marcipán-művet! Legtöbbjüet sajna nem volt lehetőségem megörökíteni, mert a versenyt követő zsúr alkalmával felszolgálták őket…

A győztes versenyművet szerencsére sikerült megmentenem, el is hoztam nektek ma Békási Bellónia marcipánkoszorúját. Szép estét, édességben bővelkedőt!

Minta: Audrey - Pyramid Ring, köszönöm! És köszönöm Mézesmamának, aki már sokszor belevitt a jóba :) Most is nála láttam meg ezt a szépséget, és mindjárt rájöttem, hogy én mindig is akartam karika medált! Külön köszönöm Mézes drága, hogy kihúztál az ihlettelenségből, már egy ideje csak nézelődtem, de nem fűztem. Most viszont jön a karika-sorozat, azt hiszem :D

Kék (és még sok színű) mese XXVII. fejezet - Szálas Elendil messzelátó bástyája

Úgy félúton a Megyéből Völgyzugoly felé, az Öregút felett komor hegyek magasodnak. A magaslatokon ősrégi erődök romjai között fütyül a soha nem csituló szél. A legdélebbre fekvő, legmagasabb hegy tetején szabályos, alul-felül keskenyebb, középen kiszélesedő gyűrű elfeketedett kövei között szívós fű zizzen. Ám ha a Nap sugarai megcsillannak a köveken, azok mintha számtalan színben felfénylenének egy pillanatra…



Egykor hatalmas várerőd állt itt a Széltetőn, bevehetetlennek hitt. Legmagasabb bástyája gyűrűt formázott, középen kiszélesedőt. Ezer színű üvegből kirakott falai csak úgy hányták a fényt. Gondor királyságának megalapítója, Szálas Elendil itt állította fel látókövét. A déli órában az üvegfalakról visszaverődő napsugarak szinte felgyújtották a látókövet, melybe nézve Elendil újra és újra látta a múltat: Az Emberek Királyainak ajándékul adott királyságot, Númenort; az Ember nyughatatlan szívét, mely egyre többre, másra, újra vágyott, arra ami nem lehetett az övé: a halhatatlanságra; Númenor vesztét. Ám amikor a jövőt kívánta benne látni, sötét fellegek takarták el a Napot, homályba borítva a látókövet…

***

A mai mesét egy egy csoda kedves, ügyes, hatalmas szívű blogbarátomnak ajánlom. Mikor megláttam nála a karkötőt, majdnem elájultam. És képzeljétek, készített nekem egyet!!! El sem hiszem még most sem, pedig itt van - most épp előttem, ugyanis ha felveszem, nem tudok gépelni :) Nem is tudom, hogy köszönjem meg, Ciciri drága! Hát megérdemlem én ezt a gyönyörűt??? Ne haragudj, hogy komorra sikerült a mai mese, rögtön Széltető kőgyűrűje jutott róla eszembe, más ihlet nem és nem jött... de csakúgy mint az élet, a mese is hol vidám, hol szomorú, hol hősies, hol komor. Nagyon-nagyon köszönöm!

Szép estét, látókőbe ne nézzetek, csak igen bátor szívvel - ki tudja, mit mutat majd...



UI 1 - Kaptam hozzá igazi Hobbit sütit, de mire lefotóztam volna, elfogyott...

UI 2 - A kezem nem épp modellnek való, de muszáj megmutatnom, hogy elképzelésetek legyen, micsoda egy darab!

Lüszi kutya

10 nap híján 15 évet élt, két hónap híján velünk töltötte minden napját. Szép élete volt - szerettük, ételben-vízben nem volt hiánya, játszottunk vele, ápoltuk ha kellett. Szelíd kis kutya volt, de azért kinyilvánította, ha nem tetszett neki valami. Olyan meleg volt, mint egy kis kályha - mikor az epegörcs elővett, magamhoz húztam a hasamra, hiszitek-e vagy sem, gyógyított.

Bár az elmúlt évben már lassacskán ballagott, látása-hallása gyengült, azért jókat kajált, sírt picit mikor elmentem otthonról, örült, ha megjöttem - a társunk volt, családtag, aki sose beszélt vissza (na jó, csak mikor a körmét vágtam vagy a szőrét fésültem, fülét pucoltam...) aki minden nap ugyanazzal az fenéktánccal várt, ha hatszor jöttem meg, hatszor.

Megadatott neki, hogy pár napos szenvedés után, csendben elaludjon. Az ezt megelőző 15 évre fogok emlékezni, mindig. Lütyőkém, Zsuzsi-Buzsi, Cukifalatom, nagyon hiányzol!

Köszönöm Nektek, hogy meghallgattatok, s így segítetek nekem bánatomban. Szép estét, emlékezőst!

Lobogjanak a kis lángok ma este...

...Apuért, Nagymamáért, Nagypapáért, Farkas Mamáért, Tatáért - és minden szerettünkért, akik az emlékeinkben élnek már.