2012. február 12., vasárnap

Miért?



Megkíméllek benneteket az ál-naiv kérdésektől. Pszichológiai végzettség sem kell ahhoz, hogy végigkövessük és feltérképezzük a folyamatot, ahogy a szépséges, Isten-adta tehetséggel megáldott, sikeres, gazdag díva szomorú, megvert és megalázott, félhülyére drogozott, hangja-tűnt roncs lesz. Ne haragudjatok az erős szavakért - nem az erkölcsi (vagy bármilyen másféle) felháborodás szól belőlem, tán nem is az értetlenség, inkább a végtelen szomorúság. Mert csökönyösen hinni akarom, hogy akinek az Ég ilyen csodát adott, úgy is szétosztogathatja azt a csodát nekünk, hogy közben ő nem hullik darabokra. A keserves-büdös valóság pedig ismét bebizonyította, hogy ritka az olyan madár a híresség-gyárakban, aki helyén tudja kezelni azt, ami vele történik - vagy aki mellett vannak olyan társak, akik segítenek neki a fókuszt helyesen beállítani.

Imádtam ahogy énekel, pedig a "cifrázós" stílus (nem tudom szebben mondani, biztosan értitek mire gondolok) nem annyira jön be, de ha Whitney szólt a rádióban, sosem tekertem el, inkább fel a hangerőt! Ezt a dalt különösen szeretem az ő előadásában (A Sakk c. Abba-féle musical egyik dala), mindig libabőrös leszek a hallatán! Egy másik csodás énekesnővel énekli, akit úgy hívnak Cissy Houston, és aki híres soul- és gospel énekesnő - és Whitney mamája. És milyen kegyetlen - a dal első két sorával mintha a maguk módján válaszolnának fel nem tett kérdéseimre - semmi sem olyan jó, hogy örökké tartson, a csodáknak rossz véget kell érniük...

Jó utat Whitney, kívánom, hogy találd meg a Fényt, és az már legyen örökre a tiéd!

I know him so well, Whitney & Cissy Houston

9 megjegyzés:

  1. Sosem felejtem el milyen gyönyörű nő volt, hihetetlen hanggal! A Testőr című film után meg aztán azt hittem, most már tényleg övé a világ!
    Néha érdemes elgondolkozni azon, bármilyen furcsán is hangzik, milyen jó, hogy nem nyertük meg a lottó ötöst!

    VálaszTörlés
  2. Életem első cd-je egy Whitney Houston album volt. Szerettem a hangját, a stílusát. Szomorú ... Isten vele!

    VálaszTörlés
  3. Döbbenten fogtam a fejem de. ahogy olvastam a halálhírét. 48 éves volt. Rettenet fiatal a halálhoz...
    Ahogy valaki megjegyezte egy kommentjében - a férje bizony sok szöget bevert a koporsójába. Persze Katának se kötelező táncba mennie ha nem akar - neki sem lett volna kötelező rászoknia a drogokra, italra.

    Nagyon sajnálom. Nagyon sok jó száma van - az egyik legnagyobb az One moment in Time. A másik pedig a Testőr-ből az I will Always love you, és még sok más. De ezek nagy favoritok.

    Nyugodjék békében! :(

    VálaszTörlés
  4. Végtelenül szomorú voltam/vagyok, ahányszor csak rá gondoltam. Hogy mi lett vele?! Nyugodjon békében!

    VálaszTörlés
  5. Csodálatos hangja volt! Soha nem felejtem el, amikor tinédzserként a Több, mint testőrben láttam. Még mindig kiráz a hideg, ha megnézem az I will Always love you klipjét.
    Sajnálom, hogy a tehetség mellé nem kapott elég erőt az élethez!:(
    Nyugodjon békében!

    VálaszTörlés
  6. Én is nagyon szerettem! Szívemből szóltál, és bizony több kommentelővel is egyetértek. Nagyon sajnálom őt is, akárcsak Amyt, mégis valahogy tényleg sorsszerű volt sajnos.. Nyugodjék békében!

    VálaszTörlés
  7. Fantasztikusan jól megfogalmaztad azt, amit jómagam is gondolok erről. Egy isten áldotta tehetség ment el ismét.

    VálaszTörlés
  8. Én is nagyon sajnálom, kislány voltam még mikor a Több , mint testőrben énekelt s imádtam azt a dalt. Egy igazi csillag volt és az is marad.

    VálaszTörlés
  9. Én is nagyon szerettem, gyönyörű nő volt, és kincs volt a torkában. Nagyon sajnálom, hogy ilyen véget ért. Az biztos, hogy örökre nyomot hagyott és sok-sok számát fogom újra és újra hallgatni. Nyugodj békében Whitney.

    VálaszTörlés